SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2012. február 24., péntek

Ez elég megnyugtató További ezer évig jogunk lesz FIZETNI


150 millió az EMIH-nek, 190 millió az ortodoxiának - a Mazsihisz megszavazta a forrásmegosztást 
2012. február 19. / Pályi Márk szombat.org 

Hosszas vita, az érvek és ellenérvek kimerítő ütköztetése után a Mazsihisz küldöttgyűlése vasárnap elsöprő többséggel elfogadta a Chabad-EMIH-nek és az ortodoxiának juttatott járadékösszegekről szóló szerződés aláírását. 

Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök az ülést megnyitva leszögezte: a csütörtöki BZSH-Közgyűléshez hasonlóan most nincs mód rá, hogy külön napirendi pontként szavazzanak az EMIH-nek, illetve az ortodoxiának átcsoportosított pénzekről. Kifejtette: aki a kettőt külön szeretné tárgyalni, az nemmel szavazzon a napirendre - ezek után a küldöttgyűlés szinte egyhangúlag, rögtön el is fogadta azt. 

Az ügyvezető megmondja, honnan a fedezet 

Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató beszámolt róla, hogy a két másik egyházként bejegyzett zsidó felekezettel kormányzati nyomásra történt tárgyalások során jelentősen javítani sikerült a Mazsihisz anyagi pozícióit: a kért 250-250 millió forint helyett végül összesen évi 340 millióról született megállapodás. Ezt idén az előző évről maradt 200 milliós tartalékból, az ortodoxiának már korábban rendszerszerűen juttatott 106 millió forintból, valamint egy 34 millió forintos megszorításból sikerül elérni. Zoltai azt is eredményként értékelte, hogy nyomásgyakorlásuk hatására az 1998-ban megkötött alapszerződés változatlan maradt. Hozzátette, a lefaragások nem érintik sem a hitéletet, sem az oktatást, sem pedig a szociális ellátórendszert. Mint később kifejtette, ehelyett a központi iroda költségvetéséből, külső szervezetek támogatásából, pályázati és felújítási összegekből vonják el a szükséges összeget. Feldmájer tájékoztatása szerint a BZSH elöljárósága egyhangúlag, a Mazsihisz vezetősége egy ellenszavazattal támogatta és elfogadásra javasolta a közgyűlésnek a megállapodás ratifikálását. 

A számvizsgálók kételkednek, Feldmájer és Zoltai már pártolják a megállapodást 

Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter

A kibontakozó és végül három és fél órásra nyúlt vitában megközelítőleg egyenlő arányban szólaltak föl a javaslat - tehát a parafált megállapodás elfogadásának - támogatói és ellenzői. Tordai Péter az előterjesztés megszavazására kérte a közgyűlést, Kardos Péter főrabbi viszont azt javasolta, oldják föl az ellentmondást, amely az elnök és a vezetőség javaslata, valamint a számvizsgáló bizottság - a teremben papírlapon is kiosztott - álláspontja között feszül. Ezután fölszólalt Keszler Gábor is, aki a számvizsgálók képviseletében kemény szavakkal utasította el a szerződés elfogadását, mivel szerinte az a Mazsihisz rövid távú anyagi ellehetetlenülését fogja eredményezni. Zoltai szerint ugyanakkor a számvizsgáló bizottság túl sötét képet fest, s 2013-ra az adományokból származó bevételek növelésével is igyekszenek kiegyensúlyozni a költségvetést. Megemlítette, a kormány a szerződés elutasítása esetén is megtalálja a módját, hogy legalább ennyi pénzt elvonjon a Mazsihisztől. Zoltai és Feldmájer - a korábbi években tanúsított magatartásukkal ellentétben - többször is utaltak arra, hogy a másik két közösség igénye végtére jogosnak tekinthető. 

Streit szerint az állam segít, Kunos kételkedik 


Streit Sándor és Kunos Péter

A továbbiakban a számok pontosításáról folyt a vita, valamint - Sárközi Gyula Bethlen téri küldött fölszólalásából kiindulva - főként arról, hogy a most a tartalékból átcsoportosított 200 milliónyi összeg a következő években miből fedezhető. Ebben megoszlottak az álláspontok: Streit Sándor BZSH-elnök szerint egy korábbi állami megállapodás nyomán a 200 milliós többletforrást a Mazsihisz minden évben megkapja, ebből fedezi a másik két egyháznak folyósított juttatás legnagyobb részét. Efelől ugyanakkor sokan - többek között Kunos Péter - a kétségüket fejezték ki. 

Heisler András (képünkön) hibásnak nevezte a számvizsgáló bizottság következtetését, s ismételten a javaslat elfogadására hívta fel a közgyűlést. Mint hozzátette, a forrásszűkítés racionálisabb gazdálkodásra, átgondoltabb struktúra kialakítására ösztönözheti a Mazsihiszt. Végül Ács Tamás, a számvizsgáló bizottság elnöke sem zárkózott el a megállapodás jóváhagyásától, noha rossznak nevezte azt. Radnóti Zoltán lágymányosi rabbi pedig azt javasolta, halasszák el a döntést néhány héttel, addig pedig a vezetőség folytasson további tárgyalásokat a másik két felekezettel arról, hogy a juttatások mellett az intézmények üzemeltetésének egy részét is átvegyék. Feldmájer a szavazás előtt itt is azzal érvelt, hogy aki Radnóti javaslatát támogatja, nemmel szavazzon - külön lehetőségként mindazonáltal nem bocsátotta szavazásra. 

A rossz és a még rosszabb 

A küldöttek összességében a rossz és a még rosszabb választás lehetőségét mérlegelték. A javaslat elutasításához, felszólalásaiban végül csupán Keszler Gábor ragaszkodott, aki egyúttal titkos szavazást kért. Az idő előre haladtával azonban a küldöttek növekvő türelmetlensége is hozzájárult, hogy ezt nem támogatták, valamint hogy három órányi vita után 67 igen és 10 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett megszavazták az előterjesztést. A közgyűlés ezután hamar határozatképtelenné vált, így Lebovics Imre javaslatát, miszerint a Mazsihisz szélesebb együttműködést alakítson ki más zsidó szervezetekkel az antiszemitizmus elleni hatékonyabb fellépés érdekében, már nem sikerült határozatként elfogadni. 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


2012. február 23., csütörtök

Újabb szép szokás

Újabb szép  szokás: szájjal szívja el a rabbi a körülmetélés során keletkezett vért
Herpesszel fertőzte meg a csecsemőket a rabbi - beperelték a halálokozással gyanúsított Yitzchok Fischert, szólt a hír 2005 februárjában. Mivel akkor még nem volt Kuruc.info, nem tudtuk megörvendeztetni kedves olvasóinkat eme egzotikus, a héberek gyönyörűséges világába betekintést nyújtó hírrel. Megtesszük most, elvégre meg kell ismernünk egymás kultúráját, ha már ilyen szépen együtt élünk.
New York város egészségügyi hatósága pert indított egy zsidó rabbi ellen, mert újszülött kisfiúkon körülmetélési operációkat végzett. Persze nem ezért, hanem mert a rabbi herpesz vírussal fertőzött meg több kis zsidót, mivel a műtét során kibuggyanó vért a szájával szívta el. Ezt ugyanis így írják elő a csodálatraméltó, mindennél felsőbbrendű héber törvények.
A még fejletlen immunrendszerrel rendelkező pár napos csecsemők közül egy meghalt, több súlyosan megbetegedett.
Yitzchok Fischer rabbi ellen 2004. december 22-én indított pert a New York-i egészségügyi hivatal. A keresetlevél tartalmát tegnap (azaz 2005. február 2-án - a szerk.) hozták nyilvánosságra az amerikai lapok.
A manhattani körzeti bíróságra beadott dokumentumok szerint a rabbi október 16-án metélt körül két újszülött iker kisfiút, akik közül az egyik tíz nap múlva meghalt, a testvére pedig súlyosan megbetegedett.

A vizsgálat során kiderült, hogy Fischer rabbi már 2003 végén is a zsidó szokás által megkövetelt orális módon – héberül: metzizah bi peh – távolította el egy másik zsidó család kisfia fitymájának levágásakor keletkező vért, és ez a gyerek is súlyos herpeszes vírusfertőzéssel került a Rockland megyei kórház gyermekosztályára.
Dr. Susan Blank, a városi egészségügyi szolgálat helyettes vezetője 2004 novemberében felszólította Fischert, hogy azonnal hagyjon fel a körülmetélési műtétekkel, és a rabbit orvosi vizsgálat céljából vérvételre kötelezte. A hivatalhoz érkezett újabb panaszok alapján azonban bizonyossá vált, hogy a 66 éves zsidó rabbi nem tett eleget a felszólításnak, és nem jelent meg a kijelölt helyen és időben a kötelező érvényű vérvizsgálaton sem. Yitzchok Fischer természetesen tagadja a vádakat, és azt hangoztatja, hogy a csecsemők máshol és másképpen kapták el a vírusfertőzést.
„Ügyfelem nemzetközileg elismert, elővigyázatos, tehetséges és jól képzett mohel (a körülmetélést végző rabbi héber neve), aki lelkiismeretesen végzett minden, hitével összefüggésben álló feladatot" – nyilatkozta Mark Kurzmann, a perbe fogott rabbi ügyvédje.
(Magyar Nemzet Online nyomán, 2005. február 3.)
Frissítés: Az alábbi kedves videóval egészítjük ki a fenti cikkecskét, hogy ne csak fényképről tanulmányozhassák olvasóink e nagyszerű közösség EU-konform szokását:

Frissítés: Amint a fentiek mutatják, a YouTube eltávolította a videót, mondván, sérti a szerződési feltételeit. Ezek szerint annyira undorító, amit a választott nép művel az újszülöttjeivel, hogy az még nekik is sok? Költői a kérdés, mindenesetre alább látható ismét a videó:


További részletek: http://kuruc.info/r/6/26091/#ixzz1nplERhj1
 

További részletek: http://kuruc.info/r/6/26091/#ixzz1nEMfVX2r

2012. február 22., szerda

Ami valóban szívás


Ami valóban szívás: a magyarellenes rasszizmus lelepleződése négy videóban
"A rasszizmus szívás" jelmondattal készített kampányvideókat néhány cigány és liberális. A céljuk az volt, hogy bemutassák, milyenek a "rasszista" (azaz a cigányokat nem kedvelő) magyarok, a "projekt" viszont fordítva sült el: azt sikerült ugyanis eljátszaniuk, hogyan látják ők - cigányok, zsidók, nemzetellenes liberálisok - a magyarságot, és hogyan szeretnének viselkedni velünk. Nemzeti jelképeink gyalázása "természetesen" alap ezekben az "alkotásokban".
I. A nemzeti érzelmű magyarokról megtudjuk, hogy a férfiak focimeccset néznek a közös évfordulókon, majd részegen vezetnek, és trágárul beszélnek a barátnőjükkel/feleségükkel (akik - azaz a nemzeti radikális magyar nők - kb. úgy néznek ki, mint Lady Gaga, és azonnal szétteszik a lábukat az első gazdag férfinak). Nem mellesleg szegények, és olcsó autókkal járnak, ellentétben a cigánnyal, akinek drága autója és elegáns öltönye van, s kiválóan ért a borokhoz.
És örömmel jelenti fel a magyart, amiért nem lehet az övé a nője (közben meg a legkevésbé sem zavarja, hogy ő is italozás után fog vezetni).
 
II. A nő, aki tisztában van azzal, milyen pusztítást végeznek az általuk bérelt lakásokban a cigányok, s mivel jár az, ha valakinek cigány szomszédja van, hazug szipirtyó, cigányunk pedig értelmiségi család egyedüli fia - teljesen átlagos eset, naponta látunk ilyet... De, ha épp ilyet nem is, azt a tekintetet, amelyből süt a gyűlölet, egészen biztosan. A "rasszista" magyar nő számla nélkül akarja kiadni a lakását - miközben a jó romák a törvénytisztelő életmódjukról híresek.
Ez a cigány nem jelent fel, mint az előző videóban szereplő fajtársa, "csak" ezzel zsarol és fenyeget, hogy beférkőzhessen egy rá igényt nem tartó környezetbe.
 
III. Ebből a videóból is az derül ki, hogy a magyar nők kurvák, és annyira rasszisták, hogy amikor eltűnik a pénztárcájuk, a cigányra gyanakszanak. Pedig köztudott, hogy cigány még soha semmit nem lopott el, így teljességgel alaptalan ez az előítélet.
Ez a jelenet sem úgy végződik, hogy cigányunk bebizonyítja az általuk hangoztatott állítást, hogy nem utó-, hanem előítéletekről van szó, melyek alaptalanok... Nem bizony, itt is zsarolással oldják meg a helyzetet.
 
IV. Ezek a lányok - talán - nem kurvák, viszont kiderül, hogy azok a magyarok, akiknek esetleg megfordul a fejükben, hogy egy melléjük leülő kancigány kirabolhatja őket, mindig jegy nélkül utaznak. Bizony, ilyenek vagyunk mi...
Nem úgy a derék roma, aki a törvényesség őre (ráadásul többet tanult és dolgozott, mint a magyarok) - és boldogan áll ismét bosszút, örvendezve, hogy ebben a helyzetben a magyarok fölé kerekedhetett.
Köszönjük ezeket az őszinte videókat, százmilliós kutatások sem tudnák ilyen sebészi pontossággal bemutatni, hogyan látnak, pontosabban hogyan gyűlölnek ők bennünket, és hogy szeretnének viselkedni velünk csak azért, mert nem vagyunk hajlandók elfogadni az életmódjukat és a bűnöket, melyeket nap mint nap elkövetnek ellenünk...
Annak a kibeszélhetetlen, de nagyon is létező jelenségnek lehetünk tanúi e videókban, hogyan gyűlöli az élősködő, a rabló, a gyilkos az áldozatát, amiért nem hajlandó behódolni neki, s ezt az érzést és betörési kísérletet nevezik antifasizmusnak és antirasszizmusnak. Reméljük, lesz folytatásuk e szemnyitogató videóknak, igen fontos jelenség felismerésében segítenek.
(Kuruc.)


2012. február 20., hétfő

MINDENKI MEGY A KERESZTRE *GOJOK *


EU-érett zsidók üzenete a kereszténységnek Jeruzsálemből: "Jézus, a k...a Mária fia", "Megfeszítünk benneteket!"
EU-érett, toleráns zsidók ismét Jeruzsálemből üzentek a másságot nem tisztelő, antiszemita, intoleráns kereszténységnek. A zsidó telepesek és a velük rokonszenvezők most már nemcsak az iszlám vallást, a palesztinai arabok vallási és nemzeti érzéseit gyalázzák meg, hanem a keresztényeket is mocskolják.

„Jézus, a kurva Mária fia” olvasható a baptista templom falán
Nyugat-Jeruzsálem (a szent város izraeli része) Rehávia nevű negyedében levő Mordeháj Nárkisz utcában ma reggel a baptista templom gondnoka héber nyelvű gyalázkodó föliratokat talált a falakon és Isten hajlékának bejárati ajtóján, s a felekezet tulajdonában levő három személygépkocsi gumija pedig ki volt szúrva – számol be részletesen, videóval kiegészítve a Válláh!Hádásot héber nyelvű hírportál.
A héber föliratok ezúttal is mély toleranciáról és kulturáltságról tesznek tanúbizonyságot. A jeruzsálemi baptista templomot már 2007-ben is meglátogatták a kiválasztottak, ám akkor nem elégedtek meg a föliratos üzenettel, hanem föl is gyújtották az épületet. A ma éjszaka fölírt üzenetek így hangzanak: „Halál a kereszténységre!” (מוות לנצרות), „Árcédula” (תג מחיר), Jézus, a k...a Mária fia (ישו בן מריה הזונה) és „Megfeszítünk benneteket” (נצלוב אתכם).

A templomot 2007-ben föl is gyújtották
Alig két héttel ezelőtt a szintén nyugat-jeruzsálemi, a mostani gyalázkodás helyszínétől nem messze, a görög ortodox keresztény Kereszt kolostor falára, valamint az előtte álló gépjárművekre írtak kereszténygyűlölő héber nyelvű föliratokat az EU-érett zsidók. Az egyik autóra a következő föliratot pingálták: „Jézus megdöglött” (ישו התפגר)

„Jézus megdöglött”, jelentik be az EU-érettek héberül
Várjuk az elhatárolódásokat azoktól, akik Budapesten, Berlinben és másutt a magyarság intoleranciájáról és idegengyűlöletéről szoktak szimpóziumokat tartani. (Mert olyan sok a közös bennünk...)
Hering József – Kuruc.info


További részletek: http://kuruc.info/r/6/92369/#ixzz1mx5Y4dAQ

2012. február 1., szerda

MAGYAR ROMA VEGYES HABIRU CSALÁD A JÖVÖ TERVE


Orbán kormánybiztosa: tömeges magyar-cigány esküvők kellenének, nem rossz az az asszimiláció...
"Mennyi tehetséges ember van cigány: muzsikus és a többi, nem rossz az, ha a népek keverednek!" - jelentette ki Kerényi Imre alaptörvényért felelős miniszterelnöki kormánybiztos (korábban MSZMP-s, chartás aktivista stb.) Bencsik András Demokrata Kör című kormányülep-tisztogató műsorában tegnap.
Mivel a kormánybiztos nem volt túlságosan meggyőző a hosszú felsorolással ("muzsikus és a többi") javasoljuk, - egyben jó példát is mutatva - vegyen feleségül egy avasi cigányasszonyt, s költözzön be szépen a családba, hogy háborítatlanul, a "tiszta forrásnál" kutathassa, milyen más tehetségekkel bíró cigányok színesítik hazánkat - egy komolyabb érveléssel, kimerítőbb felsorolással talán több fideszest meg tud győzni a cigányokkal való házasságkötés helyességéről...
Segítünk is Kerényi elvtásnak, a figyelmébe ajánlva az alábbi tehetséges cigánylányt (ne tévessze meg az, hogy még mindig az iskolapadban ül, rég elmúlt már 18 éves):
Alább a videorészlet, a teljes adás megtekinthető itt. Azoknak ajánljuk, akik egy kis elrettentő nosztalgiára vágynak: ha "hiányzik" a kommunizmusból ismert vezetődicsőítés, netán szeretnék megtudni, milyen lehetett Rákosi alatt, akkor mindenképpen szánjanak időt rá. Kiderül többek között, hogy Schmitt Pál ártatlan, mert nem szándékosan vett át 180 oldalt a bolgár sportkutató könyvéből, ezért a Demokrata Tarts ki, Elnök Úr! címmel szentelt összeállítást ezen ártatlanság bebizonyításának. Megéri megnézni, tényleg.
De előbb lássuk, miért kell örülni a cigányok szaporodásának, hogyan lesz belőlük erőforrás:
(Kuruc)