SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2012. április 4., szerda

Zsidó-kereszténység***még több holokausztot a magyar tankönyvekbe!


Zsidó kereszténység, Imre Kertész és még több holokauszt átíratta az alaptantervet a Mazsihisz
Mazsihisz: Kertész Imrét, a zsidók történelmét és még több holokausztot a magyar tankönyvekbe! - ez volt a címe annak a februári hírünknek, melyben a zsidó követeléseket mutattuk be. Most pedig itt a folytatás, amely nem arról szól, hogy a "nemzeti ügyek kormánya" kikéri magának, hogy egy törpe - ráadásul ellenséges - kisebbség szabja meg, mit tanuljanak a magyar gyerekek... Ugyan, dehogy. Készséggel engedelmeskedtek, teljesítve az összes (!) követelést, újabb nemzedék elől véve el a nemzeti ébredés lehetőségét.
Így jóval nagyobb terjedelemben, külön fejezetben értekeznek majd az "ártatlan zsidókról" és a "bűnös magyarokról" a "Nemzeti Alaptantervben", melyben immár helyet kap a magyarságot mindennél jobban gyűlölő Imre Kertész is (akinek kapcsán ugye megint a holokamuról lesz szó) - miközben Kós Károlyt, Nyirő Józsefet, Reményik Sándort, Szabó Dezsőt, Tormay Cécile-t és Wass Albertet egyszerűen kihagyják. És persze nem maradhat el az agymosás a "zsidó-keresztény" kultúráról sem.
Mindezt a mi adónkból, a mi gyermekeinknek, a mi "nemzeti kormányunk" - a zsidók parancsára, magyarellenességben megszégyenítve még az SZDSZ-t is. Alföldi közben fetreng a röhögésből a Nemzetiben, mert ő ugyanolyan jól tudja, mint mi: csak a kormány összetétele változott, a nemzettudat teljes kiirtását célzó irányvonal viszont a legkevésbé sem.
Alább olvasható a Mazsihisz elégedett közleménye.
Eredményes tárgyalás az oktatási tárcával
A magyar kormány kezdeményezésére 2012. április 2-án hétfőn az oktatási államtitkárság megbízottjai és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége oktatási osztályának vezetője, Sommer László megbeszélést folytatott a készülő új Nemzeti Alaptantervről. A találkozón részt vett több zsidó oktatási szakember is.
A Mazsihisz vezetői korábban levélben jelezték Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonynak, hogy több ponton átgondolásra ajánlják a készülő Nemzeti Alaptantervet, illetve az ahhoz fűződő garanciákat. A tárca szinte valamennyi javaslatuknak helyt adott.
A megbeszélésen jelenlévők egyetértettek a Mazsihisz azon kiegészítésével, hogy a Holokauszt általános oktatásán belül a magyarországi eseményeket különálló egységként kell kezelni és oktatni, s nem elég csak a ’30-as évek végétől, vagyis a zsidótörvényektől ismertetni a történteket. Már az 1920-as évektől kezdődően tanítani kell azt a történelmi folyamatot, amely végül is a Vészkorszakhoz vezetett.
Az Irodalmi kultúra, irodalmi művek értelmezése kategóriában korábban hiányzott az egyetlen magyar irodalmi Nobel díjas, Kertész Imre neve, és vele kapcsolatban a magyar történelem legsötétebb fejezetének irodalmi feldolgozása, amelyet most módosított a tárca.
Az „Erkölcstan, etika” pontban is sor került korrekcióra, így a tananyagban nem csak az európai civilizáció és kultúra keresztény gyökereiről esik majd szó, hanem a zsidó-keresztény kultúra hangsúlyosan fog megjelenni. A gyökerek tudatosítása különösen fontos, hiszen az európai kultúra alapját képező Tízparancsolat, a hozzá kapcsolódó törvények és a Tóra az Ószövetség részét képezik. Ezek ismerete elengedhetetlen az európai civilizáció gyökereinek megértéséhez.
(Kuruc.info)


További részletek: http://kuruc.info/r/2/94400/#ixzz1r5kYWHPq