SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2012. április 5., csütörtök

Konferencia Londonban *hol másol, mint a világoligarchia főhadiszállásán*


Nemrégiben lezajlott egy nagy nemzetközi konferencia Londonban (hol másol, mint a világoligarchia főhadiszállásán) ahol az ENSZ által támogatott tudósokból álló csoport egy világkormány kiépítését sürgették, hogy megoldhassák a Föld problémáit.
Készítettek is egy rövidke filmet, amelyben a már megszokott és unalommá űzött szöveget halljuk a zsugorodó jégtakarókról, az emelkedő tengerszintről és pusztuló bolygóról, ami persze igaz, de a megoldás amit felkínálnak az egy ördögi terv része: világkormányzás, mi más.
Az előző bejegyzésben kitettem egy videót, ahol a környezetvédelmi mozgalom atyát ismerhettük meg és megtudtuk, hogy Maurice Strong egy báránybőrbe bújtatott farkas, aki "zöld" missziója során hatalmas pénzekhez jutott a szén-dioxid kibocsátásra kivetett adókból. Maurice maga is egy olajmilliárdos és miközben meghatottan néztük világmegváltó tevékenységét csak a pénztárcáját növelte, de nem csak ez volt a célja. A célja (amely az alább látható részből is kiderül) elfogadtatni azt, hogy szükség van egy világkormányra, s propagandája valójában Rothschildok vágyát segítette. Na ez van, amikor trilliárdosok környezetvédelemről beszélnek.
A dolgok most sem változtak a terv a régi, talán a módszereken változtatnak, amikkel próbálják eladni a globális világkormány ötletét. Ezúttal vezető tudósokból álló csoport ügyeskedik, akik közül az egyik korábban kijelentette, hogy aki megkérdőjelezi a klímaváltozást az mentálisan beteg ember.
Az ENSZ által kiadott "Államok Bolygó-nyilatkozatában" egy "Föld Rendszerű Kormányzást" fogalmaznak meg, amelyben politikai, társadalmi, környezetvédelmi integráció sorosabbá tételére szólítanak fel.
Ez az egész ember okozta globális felmelegedés hajcihő már nagyon ősi csak most rukkoltak elő vele, mert úgy látták itt az ideje a világkormány bevezetésére érdemes megnézni a "Globális felmelegedés vagy globalizáció" kategóriát átnézegetni, vagy csakezt a cikket olvasd el ha tudni akarod mi is áll valójában a "környezetvédelem"mögött?
A fentiekkel nem az a szándékom, hogy ne figyeljünk a Föld állapotára, hanem csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jelen világoligarchia, akiknek ölébe hajtottuk fejünket képmutató vadállatok, s nem a javunkat szolgálják, ezért nem szabad Őket követni. Ez a Kali-yuga miatt van: hogy a szép külső mögött szörnyeteg lakozik és ezért a világ csalókból és becsapottakból áll, a dolgunk pedig az, hogy megváltoztassuk ezt a felállást.
A konferencia címe eléggé paradox: "nyomás alatt a bolygó", de a nyomást a pénzoligarchia helyezi ránk, pont Ők gonosz, nagyon gonosz módon, az anyatermészet valójában csak válaszol az emberiség életmódjára, tudatára, s ezért vannak hatalmas pusztító szelek, földrengések. Az emberiség kollektív tudatállapota, spirituális élet elhanyagolása az amely veszélyt jelent ránk nézve. Mi saját magunk ellenségei vagyunk, bűnös életvitelünknek köszönhetően.
Egyedül a spirituális felemelkedés az, ami kiutat jelenthet ebből a sötét időkből, nem pedig a politikusok, tudósok...s főleg nem iparmágnások...
FOR*ARANYKOR*