Zsidó ezrei harcoltak Magyarország szabadságáért
postaimre
Szerző: Bunyevácz Zsuzsa
(2010. március 16. kedd, 06:03)
…Bizonyítva látja, hogy a zsidók a Habsburgok oldalán is megtalálhatók voltak szép számmal mint hadiszállítók vagy kémek, illetve olyanok is voltak, akik mindkét oldalnak kémkedtek…. Ugyanakkor arra is van adat, hogy a szabadságharc idején az ellenünk harcoló orosz csapatokat az izraeliták látták el élelmiszerrel és pálinkával. Több ezer forintos megrendeléseket kaptak tőlük.
Kiemelt rendőri biztosítás mellett emlékeztek 14-én a budapesti Dohány utcai zsinagóga főterén az 1848-as forradalom és szabadságharc zsidó hőseire. A meghívottak között volt az oktatási minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetője és a budapesti ügyek kormánybiztosa is, aki egyben az MSZP főpolgármester-jelöltje. Horváth Csaba szerint a zsidók 162 éve igazi, őszinte hazafiságukról tettek bizonyságot, az évszázados kirekesztettség, jogfosztottság után tudták, hogy hol a helyük és hogy melyik oldalon kell harcolniuk – mondta.
A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese szerint a zsidóság – akárcsak 1848-ban – ma is elválaszthatatlan része a magyarságnak, hiszen 20 ezer zsidó honvéd vett részt az 1848/49-es szabadságharc küzdelmeiben – hallhattuk. A megemlékezésen elhangzottakhoz – mivel meglehetősen egyoldalú képet festenek – célszerű kiegészítéseket fűzni, illetve bemutatni az érem másik oldalát is.
Kezdjük az „évszázados kirekesztettség, jogfosztottság” kérdésével! A továbbiak ismeretében látni fogjuk, hogy ez a kijelentés egyszerűen nem állja meg a helyét. Krónikáink szerint Árpádék a Kárpát-medencét jogos örökségüknek tekintették, és nem véletlenül érkeztek ide. Tény, a Kárpát-medencében Árpádék érkezését megelőzően találunk néhány leletet, ami arra utal, hogy zsidók is éltek itt, ugyanúgy, ahogy a Római Birodalom egész területén. Ez persze nem jelenti azt, hogy a zsidóság „őshonosabb” a Kárpát-medencében a magyaroknál – ahogy azt néhányan szeretnék elhitetni. Fejtő Ferenc szerint érthető, hogy „néhány zsidó történész és publicista számára egy ilyen múlt kedves” lenne, de az említett néhány leletből ilyen következtetés levonása téves. Ismeretes továbbá, hogy Árpádékkal kabar törzsek is érkeztek, amelyek nem azonosak a kazárokkal, de hasonló etnikumúak. A kazárok türk etnikumú nép.
A VIII. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidók vallását, amitől természetesen a kazárok nem váltak zsidó etnikumúvá. Az Árpádék érkezésétől 1526-ig tartó közel 700 éven át a magyarok egy erős, nyílt katonai küzdelemben verhetetlen királyságot hoztak létre Európa közepén.
Kohn Sámuel, Sebestyén Károly, Száraz György vagy Fejtő Ferenc nem nevezhető szélsőségesnek vagy történelemhamisítónak. Egybehangzó megállapításaik szerint a Magyar Királyságban messze jobb sorsuk volt a zsidóknak, mint Európa többi részén. Míg máshol véres üldözések történtek, addig nálunk csupán néhány törvény korlátozza őket: például nem tarthatnak keresztény rabszolgákat, nem láthatnak el állami hivatalokat stb. Azt, hogy ezek többnyire írott malaszt maradtak csupán, mutatja, hogy újra és újra meg kellett hozni ugyanazokat a törvényeket. Az Árpád-házból származó királyok alatt a zsidók – és mások: izmaeliták, böszörmények stb. – helyzetet mindvégig kedvező, nyugodalmas és biztos maradt. Akkor kezdődött üldözésük, amikor a magyar nemzeti dinasztia kihalt, és a nyugatról jött uralkodók behozták a pápaságtól szított megszorítás politikáját. A XII-XIII. században Magyarországon ismeretlenek voltak a pogromok, máglyák, a rituális gyilkosság, a kútmérgezéses vád stb. Amikor Anglia és Franciaország királyai elűzték, a magyar királyok befogadták és privilégiumokkal látták el őket. A pápák például több ízben is megrótták II. Endrét, amiért a kánoni rendelkezésektől és a királyság törvényeitől eltekintve zsidókat magas állami pozícióba emel, és nem kötelezte őket megkülönböztető jel viselésére. Tény, hogy legalább a XIV. századig Magyarországon a zsidókkal szemben nem fordultak elő olyan szervezett erőszakcselekmények, mint nyugati hitsorosaiknál.
Ezt a magyar nép türelmesebb hagyományai és karaktere éppúgy magyarázza, mint a fiatal királyság uralkodóit, egyházi és világi adminisztrációját egyesítő szándék elsőbbsége, hogy a pogányság maradványai ellen harcoljanak – írja például Fejtő Ferenc. A keresztes háborúk idején szerte Nyugaton hihetetlen dúlások, gyilkosságok történtek, nálunk Kálmán király megvédte a zsidókat, a rabló keresztes hadakat kizavarta az országból. Nálunk földbirtokot vehettek, a tiltó rendelkezések a rabszolgatartásra korlátozódnak. II. Endréig a zsidók helyzete aránytalanul kedvezőbb, mint nyugati testvéreiké, a más államokban dívó zsidóadót sem kellett fizetniük.
Gyakran hangoztatják bűnösségünk igazolására az Aranybullát. Ennek 31 cikkelye közül egy foglalkozik velük: „Kamaragrófok, pénzverőtisztek, só- és adótisztek és az ország nemesei ismaeliták és zsidók ne lehessenek.” Látható, a cikkely nem csak ellenük van, és nem okvetlenül bűnösségre utal az, hogy a pénzügyeket nem akartuk idegen kézbe adni.
De ennek sem lett foganatja, mert IX. Gergely pápa panaszolja 1231-ben, hogy a zsidók még mindig viselnek hivatalt. IV. Orbán pápa is megfedte IV. Bélát, hogy kedvez a zsidóknak. A tatárok után a pénzverésben, a pénzügy rendezésében, a pénzverés haszonbérletében méltányos helyet juttatott a zsidóságnak. Az ekkor vert rézpénz jórészt héber betűkkel volt megjelölve, annak jeléül, hogy a pénzverő főnöke zsidó volt. Az ellenük hozott rendelkezések általában a pápák parancsára történtek, például IV. Béla halála után III. Miklós pápa küldötte Budán egyházi zsinatot tartott. Ennek 128 pontja közül egy foglalkozott a velük: elrendelte a zsidó jel viselését, és eltiltotta őket az adóbérléstől. Több szerző is azon a véleményen van, hogy csak nehezen vertek gyökeret a magyar népi tudatban a középkori „hivatalos” zsidóellenes előítéletek.
A XIV. században Európában máshol súlyos üldözéseket kellett elszenvedniük. Nálunk az Árpád-ház kihalása után változott ugyan a helyzet, de még mindig jobb volt a nyugat-európainál. Nagy Lajos át akarta téríteni őket, ha ezt megtették, nem lett bajuk. Akik ezt megtagadták, azokat 1360-ben kiűzte az országból. Meghagyta azonban vagyonukat, ingóságukat, majd miután kb. négy év múlva visszatérhettek, a magyar hatóság segítségére volt a zsidóknak pénzük behajtásában, elfoglalhatták ingatlanjaikat. Nagy Lajos halála után lényegesen rosszabbá vált helyzetük.
A zsidók iránti gyűlölet fészke a városokban a német szellem volt – tartják többen is.
Zsigmond jövedelemforrásnak tekintette őket, ha kellett a pénzük, megvédte őket, azonban míg Németföldön ekkor üldözték, bebörtönözték, máglyára vetették őket, addig nálunk életük és vagyonuk biztonságban volt. V. László kivételével mindegyik magyar uralkodó megerősítette IV. Béla és Zsigmond kiváltságlevelét. De V. László idején sem volt semmi ellenük irányuló erőszak, még Kapisztrán János buzgalma ellenére sem.
Mátyás koronázási menetében zsidók is részt vettek, 1458-ban megerősítette kiváltságaikat.
Uralkodása alatt nem esett bajuk. 1477-ben zsidó prefektúrát létesített. Az udvarhoz is bejáratos volt a zsidó prefektus. Uralkodása idején több kitért zsidó fontos szerepet játszott a közéletben: keresztfia, Thuz János, Horvátország bánja, az egyik leghatalmasabb főúr volt. Testvére, Zágráb püspöke. Ernuszt János, magyar nemesi család őse, főispán, rézbányák igazgatója, fia pécsi püspök. (Később kegyvesztettek lettek.) Mátyás 22 éve a zsidók számára a béke és nyugalom korszaka volt. Igaz, Mátyás ellenezte az ingatlanok zsidó kézre játszását, ezért felmentette a keresztény adósokat a zsidóknak való kamatfizetés alól.
Ulászló is megerősítette a kiváltságaikat. A Németföldön megszokott üldözés azonban elérte hazánkat, 1494-ben például Nagyszombaton vérváddal találkozunk, ugyanebben az évben Budán zsidóellenes zendüléssel, de említhetjük a pozsonyi esetet is, amikor máglyán égették el őket. Ki kell emelnünk Erdélyt, a türelmes hatósági bánásmódot. Bethlen Gábor alatt a zsidók azonos megítélés alá estek az anabaptistákkal és a többi protestánssal. Erdélyben a vallási türelem már-már holland méreteket öltött – írják az említett szerzők.
Az említettekhez hasonlóan nem igen beszélünk a zsidó származású Szerencsés (Fortunatus) Imréről, akiről még a Zsidó lexikon is a következőket írja: 1520 körül mint „állami főbb képviselő érezteti csöppet sem hasznos befolyását a kincstár kezelésében.” Őt okolták azért, hogy Nándorfehérvár elesett 1521-ben, mert későn küldte a pénzt, valamint „káros és erkölcstelen” javaslatot tett II. Lajosnak a pénzügyekkel kapcsolatban. Ahogy arról se, hogy egy héber kútforrás szerint Budát a város zsidó lakói adták Szulejmán szultán kezére! Talán ez is közrejátszott abban, hogy a török kiűzése után a fosztogató katonák katasztrófát jelentettek a zsidóságnak, különösen a budai zsidóság ellen léptek fel. Szemükre hányták, hogy együttműködtek a törökökkel, és támogatásukat élvezték.
Kevés szó esik arról, hogy a Habsburg birodalomban a magyarok elnyomottak voltak és elnyomók. Ahogy azonban megalakulhatott a független magyar kormány, az 1848-49-es vérzivatar közepette a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés 1849. július 28-án Szegeden kimondta a zsidók egyenjogúsítását, ami a szabadságharc leverése miatt nem lépett életbe. (Szemere Bertalan így fakadt ki: „A kormánynak fennállása első hónapjaiban mindig a zsidókkal van dolga!”) Tették ezt annak ellenére, hogy a zsidóság szentnek tartott iratában, a Talmudban nem egy keresztényellenes és kirekesztő kijelentésre bukkanunk. A Talmud kb. hatezer oldal, az eredeti héber szöveg többféle fordítása ismert, de most csak azokból idézünk, amelyeket a zsidó tudósok hitelesnek tartanak. Az egyik az angol nyelvű úgynevezett Soncino kiadás, a másik Lazarus Goldschmidt német fordítása, mindkettő a teljes Talmudot tartalmazza. Álljon itt néhány példa belőlük! Egy zsidó nő nem nyújthat nem zsidó nőnek szülési segítséget (Aboda zara 26a). Egy nem-zsidót ki szabad rabolni (Bekhoroth 13b). A nem-zsidókat nem embereknek hívják (Kerethoth 6b). Ádám a Paradicsomban állatokkal közösült (Yebamoth 63) Jézus feltámadt holtából és forró ondóban való főzéssel bűnhődik (Gittin 57). Jézus bestiálisan viselkedett, megrontotta az embereket, pokolra küldte őket. Sánta volt egyik lábára, vak az egyik szemére (Sanhedrin 105b). Mária szajha volt, egy áccsal állt kapcsolatban (Sanhedrin 106). Jézus megkísérelt elcsábítani egy asszonyt, mágiát gyakorolt, Izrael népét rosszra csábította (Sanhedrin 107).
Kevésbé ismert továbbá, hogy az emancipáció feltételeként többen a zsidóság vallási reformját szabták feltételként. A zsidóság vezető között voltak, akik ezt elfogadták, például Löw Lipót. A Pesti Hírlap 1847. június 2-i számában írja, hogy mivel keresztény részről a Talmuddal kapcsolatban vád érte a zsidóságot, elavultnak és érvénytelennek fogják nyilvánítani érintett részeit. (Nem tudni arról, hogy ez azóta megtörtént volna.)
Az említett megemlékezésen elhangzott továbbá, hogy 20 ezer zsidó vett részt a forradalomban és a szabadságharcban. Az 1929-es kiadású Zsidó lexikon is ennyit ír, részben Bernstein Béla Az 1848-1849-i magyar szabadságharc és a zsidók című, 1898-ban megjelent műve alapján. Ennek fogadtatása szakmai oldalról azonban nem volt egyöntetű. Több keresztény szerző volt azon a véleményen, hogy Bernstein jelentősen túlértékelte a zsidók szerepét. Kaciány Géza a Magyar Szemle 1899. évi 27. és 28. számában részletesen cáfolja Bernstein megállapításait. Bizonyítva látja, hogy a zsidók a Habsburgok oldalán is megtalálhatók voltak szép számmal mint hadiszállítók vagy kémek, illetve olyanok is voltak, akik mindkét oldalnak kémkedtek. A Századok 1899. májusi számában pedig felekezeti elfogultsággal vádolták Bernsteint. Sőt, zsidó szerzők se értettek vele egyet. A Magyar Zsidó Szemle 1899. áprilisi számában Büchler Sándor keszthelyi főrabbi és kiváló történész fanyalgó kritikát közöl róla, elismeri Bernstein szorgalmát és jó szándékát, de hiányolja az orosz és osztrák források feldolgozását, hiányolja hírlapi anyag és a szóbeli közlések kritikátlan átvételét, háromoldalas hibajegyzékkel támasztva alá kifogásait. Javasolja egy javított átdolgozás kiadását. Bernstein elismerte a kritikát. A 20 ezres számot napjainkban is nem egy kutató többen soknak tartja, Bóna Gábor például 8-10 ezret ír.
Ugyanakkor arra is van adat, hogy a szabadságharc idején az ellenünk harcoló orosz csapatokat az izraeliták látták el élelmiszerrel és pálinkával. Több ezer forintos megrendeléseket kaptak tőlük.
Nos, mindezek ismeretében messze árnyaltabb kép tárul elénk, mint ami a megemlékezésen elhangzott. A kérdés immáron az, hogy az Oktatási Minisztérium képviselője, az MSZP főpolgármester-jelöltje, illetve a Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese tudott-e a fentiekről? Ha igen, akkor miért festettek mégis oly egyoldalú képet? Ha nem, nos, akkor még nagyobb a baj…
Forrás: http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27872
