SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. július 30., szombat

HABIRU ROMA *JUJ DE KAMELOM A GASTROMAT *






Szerelem a legfölsőbb szinteken: lóval közösült egy hevesi cigány
Megerőszakolta munkaadója lovát egy 61 éves férfi Hevesen. Antal nem először elégítette ki ilyen módon beteges szenvedélyét, Dollár, a megbecstelenített kanca súlyos sérüléseket szenvedett - írja a Bors. Mi még hozzátennénk: Heves városa egyébként is súlyosan cigányfertőzött.

Molnár Sándor gazda a megbecstelenített lovát, Dollárt mutatja. Az erőszaktevő elfutott Sándor elől
Gyanútlanul hajtott be udvarára Molnár Sándor, amikor olyat látott, amit haláláig nem fog elfelejteni. Felfogadott alkalmazottja, a 61 esztendős Antal ugyanis munka helyett kedvenc lovával, Dollárral fajtalankodott az udvar közepén.
– Kerti munkákra, ásásra fogadtam fel Antit, dolgozott már nálam korábban is – meséli a tulaj. – Amikor napközben kimentem megnézni, mit csinál, nyitva volt a slicce, és véres volt a keze, de azt hazudta, vécézés után hagyta úgy, a keze pedig megsérült munka közben. El is hittem, mert még rémálmaimban sem jutott volna eszembe, hogy valaki olyan ocsmányságot tegyen, mint Anti. Elmentem otthonról – mondja a férfi.
Ahogy azonban a nap végén lovas kocsijával az udvarra hajtott, alkalmazottját letolt nadrággal, egy vödrön állva találta Dollár mögött, félreérthetetlen helyzetben. Hiába, derék romáink állatszeretete nem ismer határokat.
– Szinte sokkot kaptam a látványtól. Ott állt Anti, és a lovamat erőszakolta. Dollár két helyen is ki volt kötve, mozogni, rúgkapálni sem tudott, csupán kétségbeesetten nyerített. Azon nyomban leugrottam a szekérről, és neki akartam esni Antinak, elvakított a düh ettől a gusztustalanságtól, de menekülőre fogta. Az ajtóban álló feleségem megpróbálta feltartóztatni, de a gazember elfutott – idézte fel Sándor a borzalmas részleteket.
Az aggódó gazda azonnal hívta az orvosokat, a rendőröket és az állatvédőket. Megállapították, hogy a lova komolyan megsérült, tízcentis repedés keletkezett a testén. A kiérkező szakértők közül többen is állították: a férfi régi visszaeső lehet. Úgy vélik, hogy először a másik lóval, Lepkével próbált meg közösülni, ám ő nem volt úgy megkötve, mint Dollár, ezért jobban tudott védekezni.
Vajon mi lenne a méltó büntetés? A Kuruc.info azt javasolja, hogy az erőszaktevőt szintén ki kell kötözni, majd ráereszteni egy lovat vagy Orosz Jozefinát. A retek így megtanulhatja, milyen a f@sz túlsó végén állni.
Egy új KRESZ-tábla sem ártana, mint integrációs elem:
S megjegyeznénk, hogy épp ebben a pillanatban az Index címlapján található egy videó Tabudöntögető cigánytábor címmel. A bevezetőben ez van: "A mai szexuális kultúrára tanítják Kökény Attilával a borsodi fiatalokat a kenesei nyári táborban". Csak egy kérdésünk van: vajon a lovak megdugásáról szót ejtenek?
Friss#1 - válasz a hozzászólóknak: Többen megjegyezték, hogy biztosan kamu, miért állt volna a felesége az ajtóban? István nevű hozzászólónk reálisnak tűnő magyarázata: "Attila. A nő a házban volt, amikor a férje hazament biztos kiszaladt, mert szidta a cigányt. És amikor megtudta miről van szó, akkor próbálta megállítani. Gondolkozz, ne csak írj."
Szintén többen szóvá teszik, hogyan keletkezhetett a cigány farkától egy 10 centis repedés a ló nemi szervén. Mi azt kérdezzük, hol írják, hogy a ló nemi szervéről van szó? Reális, hogy ha egy kikötözött ló szenved, akkor próbál szabadulni és így sebeket szerez a testén, oldalán, lábán... A cikkben ez szerepel pontosan: "tízcentis repedés keletkezett a testén".
Egyébként a cigányoktól nem áll távol az állatok ily mértékű imádata. Itt például egy szamarat tol a fekete retek jókedvűen (18+):
 
 
 
Ha nem menne a videó, egy másik link itt.
(Bors nyomán Kuruc.info)