SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2012. május 12., szombat

Váratlan fordulat állt be az izraeli politikában


Kedden váratlan fordulat állt be az izraeli politikában, ugyanis a választások helyett egységkormányt alakítottak. Minden idők legnagyobb koalíciója ez, ahol az ülőhelyek 80%-ka a Likud-Kadimáé és ahol Netanjahu lett a császár.
Shaul Mofaz korábbi védelmi miniszterrel, a keményvonalas Netanjahuval –persze- Libermannal, Ehud BarakkalMoshe "Bogie" Ya'alonnal, -aki 2008 –ban kijelentette, hogy addig nem lesz stabil a Közel-Kelet, ameddig lenem számolnak Iránnal,- igazán kemény és határozataiban erős államot hoztak létre, amely most már könnyedén dönthet egy Irán elleni támadásról, ugyanis az ellenvéleményüket hangoztatókat, kritizálókat ezzel rendesen elnyomták.
Sok elemző úgy fogalmazott, hogy az Irán elleni támadás ismét visszakerült az asztalra, de én azt mondom, hogy soha nem is került le, sőt, valójában azon dolgoznak, hogy minden más opciót a katonai megoldáson kívül a fiókba söpörjenek. Az Irán elleni támadás konkrét haditerve már 2004 óta létezik és azóta ez a kérdés központi helyet foglal el…és soha sem tűnik el onnan.
Hamarosan folytatódnak a tárgyalások Irán és a nyugat között Bagdadban, ezért a cionista állam egyre nagyobb nyomást gyakorol a perzsákra, olyan követelmények formájában, amelyeknek alig, vagy egyáltalán nem tudnak megfelelni, de ezt így is tervezik.
Netanjahu az EU külügyesnek Catherine Ashtonnak megmondta, hogy három dolgot akar látni Irántól: 1. felhagy az atomprogramjával, így leállítja az urándúsítást 2. elszállítja a meglévő uránkészleteket az országból és 3. hogy zárja be a fordoi földalatti atomlétesítményt. Nagyon jól tudják, hogy Irán ezeket nem fogja megtenni, így Izrael számára készen áll az indok a támadásra, amin már évek… micsoda? …amit már száz éve terveznek a színfalak mögött..lásd Albert Pike.
Drábik János az Echo tévében beszélt a témáról és én úgy vettem észre, mintha valamiféle konszenzus kialakulását látnák lehetségesnek, de sajna ez nem fog megtörténni. Az izraeli külügyminiszter helyettes azt mondta a minap, hogy a „konszenzus rosszabb mint a meg nem egyezés”, így ilyen felállással mi jót várhatnánk.
Izrael a háttérhatalom egyik legnagyobb katonai telepe, melynek fejlesztésére milliókat költenek naponta. A minap az USA 1 milliárd dollárt (!) „adományozott” az izraeli rakétaelhárító pajzsra.
1967 június 1.-jén Izraelben egységkormány alakult és rá pár nappal az Izraeli Légierőlégi támadást intézett Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak légiereje ellen, a támadásban a teljes izraeli légierő részt vett! Az eredmény megsemmisítő volt: az arab államok teljes légierejének 75%-a elpusztult egyetlen nap alatt. A megsemmisült 452 gép nagy részét még a kifutópályán elérte a végzete. Izrael 1967. június 5-én hirtelen a közel-keletilégtér abszolút urává vált. Vajon most 2012-ben hasonlóról lehet szó? A kérdésre a választ hamarosan megtudjuk.
ARANYKOR