2012-08-25. 08:47
A jövő hét elején aláírhatják az 1300 nyugdíjasról gondoskodó Arany Alkony idősotthonokat birtokló cégcsoport megvásárlásáról szóló szerződést. Az idős emberek sorsát kézbe vevő két európai zsidó alapítvány nem kíván a nyilvánosság elé lépni (nyilván azért, mert olyan sok jót kívánnak cselekedni az idős emberekkel, hogy nem győzik majd fogadni a sok gratulációt és köszönőlevelet).
A szükséges dokumentumok készen állnak, már csak a szerződéskötés időpontjában és a helyszínben kell megállapodniuk a feleknek. Ám ez sem könnyű feladvány. Az ingatlanokat birtokló Medicatus cégcsoport négy, részben külföldi tulajdonosokkal bíró cégből – Medicatus Kft., Medicatus-SPC Kft., KIN-RUD Kft., illetve a Belmondo Kft. – áll, míg a vevők Brüsszelből érkeznek.
– Az idős emberek és a hitközség segítségére siető két európai zsidó alapítvány egyelőre nem kíván a nyilvánosság elé lépni. A szerződés tartalmáról és a vételárról sem szeretnének információkat adni – hárítja el az erre vonatkozó kérdéseket Nógrádi Bálint, az Arany Alkony idősotthonok üzemeltetésére, illetve az épületek fenntartására vállalkozó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) gazdasági vezetője.
A gazdasági vezető |
A hitközség bízik abban, hogy a tulajdonviszonyok rendezése előrébb mozdítja a működési engedély kiadását is. A kérelmet már beadta az EMIH által létrehozott Olajág Otthonok egyházi intézmény, így a „labda” most az engedélyeket kiadó kormányhivatalnál, illetve az ellátási kötelezettséggel terhelt fővárosi önkormányzatnál van. Nógrádi szerint a hatóságok számára is megnyugtató lehet a hitközség kínálta megoldás, így az engedélyezési eljárás akár szeptember elejére lezárulhat.
Az EMIH ennek érdekében minden érintettel tárgyalásokat kezdeményezett. Kivételt csupán a jelenlegi üzemeltető Kálvin János Presbiteri Misszióval tettek. A hitközség nem lát lehetőséget a megegyezéses fenntartóváltásra, hiszen a rendelkezésére álló forrásokat a lakók életkörülményeinek javítására, a gazdálkodás stabilizálására fordítaná, és nem a misszió több százmilliós adósságának rendezésére. (A biztonságos üzemeltetést az egyházi kiegészítő normatívára és a működési költségek csökkentésére alapoznák. Ezt célozza az épületek megvásárlása is, hiszen ezzel mentesülnek a bérleti díj fizetése alól.)
Azon kérdésekre, miszerint a működési engedély kiadása lehetséges-e enélkül, Nógrádi Bálint úgy válaszolt: csak így tudják vállalni a feladatot. Erre egyetlen jogszabály sem kötelezi őket, így remélik, hogy sem a kormányhivatal, sem a fővárosi önkormányzat nem támaszt ilyen feltételt. Utóbbi különösen érdekelt a megoldáskeresésben, hiszen az intézmények jelen formában csak idén decemberig működhetnek, azt követően – fenntartó híján – rájuk hullik az ellátási kötelezettség.
Ilyen jó dolguk lesz a szerencsétlen magyar nyugdíjasoknak |
Megjelenik a rabbi és a kóser kaja
Ha ezt a felelősséget minden résztvevő teljes mértékben átérezné, akkor talán a hivatalok közötti kommunikáció is gördülékenyebb lenne – véli Nógrádi rabbi, aki azt állítja (és talán azt várja, hogy higgyük is el neki): sem az ellátásban, sem a jelentkezők felvételében nem tesznek majd különbséget felekezeti hovatartozás miatt. Az otthonok hétköznapjai sem változnak jelentősen a tulajdonos- és üzemeltetőváltás után, ígérget a zsidó, "legfeljebb a menü és a vallásgyakorlási lehetőségek egészülnek ki egy-egy új elemmel". Így választható lesz a kóser étkezés, s a meglévő istentiszteletek mellett rabbi által vezetett imán és bibliaórán is részt vehetnek a lakók. A zökkenőmentes átállásban a jelenlegi dolgozók helyismeretére és tapasztalatára is számítanak, ha kedvet éreznek a közös munkához (a vallásukat egyelőre talán még megtarthatják - a szerk.).
A fővárosi kormányhivatal idén márciusban vonta vissza a budapesti Arany Alkony idősotthonok működési engedélyét. (A törökbálinti intézmény tovább működhet, a Pest megyei hivatal nem bukkant szabálytalanságra.) A döntés nyomán 1300 – négy budapesti otthonban élő – idős ember ellátása vált bizonytalanná. A hivatalos ok az ingatlanok használatának rendezetlen jogcíme volt.
Az otthonokat 2008-tól üzemeltető misszió bérli az ingatlanokat a Medicatus cégcsoporttól, de tavaly nyár óta nem fizet. A missziót alapító Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyháztestét törölték az elismert egyházak köréből, a misszió elesett az egyházi kiegészítő támogatástól; így már nem futja a havi 44milliós bérleti díjra. A fővárosi önkormányzat megfellebbezte a határozatot, mire az engedély visszavonását december 31-ig felfüggesztette a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.
(Nol nyomán)