SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. október 2., vasárnap

Nem nyugszik az Amerikai Népszava zártosztálya


Nem nyugszik az Amerikai Népszava zártosztálya – újabb kirohanást intézett hazánk ellen
Magyarország „echte fasiszta állam”, a magyarok pedig ostobák; „a magyar fasizmus butaságra épül, ezért nagyon szilárd alapokon áll” – fogalmaz Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője legfrissebb cikkében, hozzátéve, „a rendőrség politikai megrendelésre dolgozik. Az ügyészség bárkit megvádol, akit akar, a kijelölt bírók pedig elítélik, akiket eléjük tesznek”. Szerinte a magyar társadalmat leginkább Kertész Ákos botrányos kijelentéseivel lehet leírni.
Az Amerikai Népszava blogteret nyújt azoknak, akik írásaikat ott közzétéve így egyfajta közösséget vállalnak a Bartus fémjelezte lappal. Ők többek között Andrassew Iván, Para-Kovács Imre, Buják Attila, Kozák Márton, Ungváry Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Vásárhelyi Mária, Ungváry Rudolf, akiknek blogja a magyar társadalom elleni folyamatos gyűlöletkeltés és kirohanás ellenére ma is ott látható a szennyoldalon.
A New Yorkban megjelenő Amerikai Népszava tette közzé szeptember elején Kertész Ákos rasszista sorait, aki szerint a magyarok „genetikailag alattvalók”, s egyedül felelősek a holokausztért. Kertész mondandóját néhány balliberális publicistán és politikuson kívül minden gondolkodó elítélte – sokan elhatárolódtak tőle –, a Fővárosi Közgyűlés pedig visszavonta Kertész díszpolgári kitüntetését méltatlan mondatai miatt.
Bartus László főszerkesztő ma ott folytatja Kertész munkáját, ahol az abbahagyta, s rá is hivatkozva egy újabb uszító, rasszista és gyűlöletkeltő cikket írt. Többek között így fogalmaz:
„Magyarország végigmegy azon a katasztrófán, ami előtte áll. (...) Borzalmas évek jönnek, félelem és rettegés. Kényszermunka és rabszolgatartás következik, munkaszolgálat a cigányoknak, a hajléktalanoknak, a rokkantaknak, és az állásuktól megfosztott politikailag megbízhatatlanoknak, ahonnan nem vezet már vissza út a polgári életbe. Maguk is bűnbakok, és ehhez kell más bűnbakok bebörtönzése. A frusztrált tömeg gyűlöletét a kijelölt bűnbakokra kell irányítani. A széplelkek nem szeretik, ha leírjuk, ezért csak azért is megtesszük: ez echte fasiszta állam. A fasiszta rendszereket pedig az irigység és a gyűlölet élteti. A magyar fasizmus butaságra épül, ezért nagyon szilárd alapokon áll.”
A hazai intézményrendszereket így jellemzi:
„A rendőrség politikai megrendelésre dolgozik. Az ügyészség bárkit megvádol, akit akar, a kijelölt bírók pedig elítélik, akiket eléjük tesznek.”
Túl azon, hogy az idézetben szereplő állítások mindegyike hazugság – Magyarországon sajnos nincs fasizmus, sőt, még a veszélye sem fenyeget, több millió magyar bánatára – Bartus Lászlóból mintha a tudatalatti én szólalna meg. Az, amelyiket a Gyurcsány-rezsim idején erőszakosan elnyomta magában és most felszínre tört benne minden mocskával együtt. Azt, amit az előző szélsőliberális kormányról nyugodtan leírhatott volna, akkor nem tette meg, most pedig hazánk iránt táplált gyűlöletével igyekszik nyugtatni saját magát. Kórházi, sőt, idegosztályi eset – kár, hogy jelentőséget tulajdonítanak lapjának.
(MNO nyomán)