SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2012. január 31., kedd

Százmilliókat kapnak A habiruk


Százmilliókat kapnak örökjáradék címén a zsidók
Több hónapnyi tárgyalás után megállapodás született a magyarországi zsidó vallási közösségek között a zsidó örökjáradékok idei kifizetésének rendjéről - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden.
A kormány közvetítésével létrejött megállapodás értelmében a 2012-ben esedékes örökjáradék összegét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) adja tovább az új egyházi törvény által egyenrangú felekezetként felsorolt többi zsidó felekezetnek - olvasható a közleményben.
Ennek alapján a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek (MAOIH) 190 millió forint, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) pedig 150 millió forint járadékot fizetnek ki a támogatási forrásokból.
(MTI)


MELLÉKESEN MEGJEGYEZVE A NYUGDIJASOK LAKÁSAIBAN HIDEG VAN .

A KILAKOLTATOTTAK IS NAGYON FÁZNAK.SOK AZ ALULTÁPLÁLT GYERMEK .

2012. január 18., szerda

Zsidóellenes pártot Stumpf András

Soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a zsidókat ki nem irtják a közhatalomból.



Magyarország jövője attól függ, meg tud-e szabadulni attól, hogy a zsidók befolyása érvényesüljön a közéletben, hogy a zsidók a baloldali pártok segítségével ostrom alatt tudják tartani a demokráciát, a parlamentarizmust, a polgári szabadságot.
Nem lehet másképp megszabadulni, soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a zsidókat ki nem irtják a közhatalomból. A fejszét a fa gyökerére kell vetni, a magyar nép jövője azon múlik, hogy ki tudja-e irtani a zsidóságot a politikai életből és az államhatalomból.
Gyurcsány és Bajnai ellen egy radikális zsidóellenes pártot kellene alapítani, amely minden erejével pusztítja a zsidóságot a közéletből, felhívja a figyelmet arra, hogy a rabbik állnak megint az ország romlásának hátterében. Leleplezi a zsidók ármányát, a rabbik uralmát. Olyan kamikaze pártot, amely nem egy másik ideológiát akar a zsidóság helyére állítani, hanem a zsidóktól megtisztított ideológiamentes államot hirdeti. A zsidókat vissza kell kényszeríteni a civil szférába. Nem szabad engedni az olyan hazugságoknak, hogy ők állami feladatokat látnak el, ezért teljes állami támogatásra és fenntartásra jogosultak. Ki kell rúgni őket az oktatásból, az egészségügyi intézményekből. Ha van pénzük, tartsanak el iskolákat és kórházakat, ha nincs, akkor ne tartsanak el. Ha valaki zsidó világnézeti oktatást akar a gyerekének, az fizesse meg a rabbit, aki tanítja. Az állam köszöni a felkínált segítséget, amit állami pénzen nyújtanának, de nem kér belőle. Az oktatás a zsidók trójai falova, nem szabad ennek bedőlni.

Fel kell ismerni, hogy Magyarország a zsidóknak köszönheti Trianont, a Don-kanyart, a vörös terrort, a kommunista elnyomás negyven esztendejét, az ígéretesen indult demokrácia és a harmadik köztársaság elvesztését. Neki köszönheti, hogy a világ szemetjévé lettünk. Ha nem tűnik el a zsidóság a közéletből, és baloldali ideológiai pártokon keresztül ostromolhatja tovább a demokráciát, akkor hiába tűnik el Gyurcsány vagy Bajnai, a szenvedésnek soha nem lesz vége, mert jön helyettük más. Akkor a gyűlölködés, a magyarellenesség soha nem hagyja el az országot. A zsidó pártokat a magyar történelem tapasztalatai alapján ugyanúgy be kell tiltani, mint ahogyan a Szovjetunió Kommunista Pártját betiltották a Szovjetunió bukása után. Sóval kell behinteni a helyüket.

Ha sikerül a zsidó mételyre ráébreszteni a magyarokat, hogy ők állnak a gyűlölködés hátterében, ők teszik tönkre az országot, akkor olyan vezetőkre, olyan miniszterelnökökre van szükség, akik az ideológiai vitákat, világnézeti szabadságot a civilszférában tartják.

(Ha a nyájas olvasó azt hinné, megőrültem, s ennek bizonyítéka a fenti írás, jelzem: nem. Azaz, nem én. A fent olvasható cikk rövidített, de szó szerinti közlése Bartus László az Amerikai Népszavában tegnap megjelent írásának, csupán a „katolikus", „katolikus egyház" szót, szóösszetételt cseréltem ki a „zsidó" szóra, valamint, ahol emiatt új kontextusért kiáltott a szöveg, a jobboldalit baloldalira, Orbán Viktort pedig Gyurcsány Ferencre és Bajnai Gordonra. A célom csupán az, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, echte náci szöveggel van dolgunk. Természetesen sem katolikusellenes, sem zsidóellenes pártra nincs semmilyen szüksége az országnak. A tavaly Kertész Ákos magyarellenes, rasszista cikkét közlő Bartus mostani szellemi csúcsteljesítményéből sugárzó náci gyűlöletre sincs. Remélem, a magát a magyar baloldal emigráns zászlóvivőjeként feltüntető Bartussal az általa szeretettek semmilyen szellemi közösséget nem vállalnak sem most, sem a jövőben.)
forrás 

2012. január 17., kedd

Nevatim





Nevatim


Nagyvilág |[Image]"Nevatim" - Ez a neve az izraeli légierő és hadsereg bázisának, ahova több mint ezer katonát telepített egy évvel ezelőtt az amerikai hadsereg. Képviseltetve vannak ott az amerikai légierő, a földi egységek, valamint a műszaki és a tervező alakulatok fegyvernemei is.Ez az amerikai kontingens már akkor elkezdte a logisztikai és fegyvernemi telepítést nem kevesebb célt tűzve maga elé; hogy egy új, s állandó amerikai bázist építsen ki Nevatimban, a közép-izraeli Be'er Sheva város közelében.Meghosszabbították a kifutópályákat, hogy a C5 Galaxy nagy szállítógépek is le tudjanak szállni, de főleg a B-2 bombázó számára, aminek külön titkos hangárokat is építettek. Hiszen túl hosszú lenne majd az út az USA és Irán között, a várhatóan júniusban indítandó támadás idején. Figyelemreméltó tény, hogy a US Air Force a korábbi - más országokat porig bombázó - agressziói során stratégiai jelentősége és fokozott védelme miatt soha nem telepítette még számára szövetséges országok területére sem a B-2-est, hanem kizárólag az Egyesült Államok területén lévő légibázisáról felszállva - légi utántöltéssel - vettették be -, tehát Izrael ebből a szempontból is kivételezettnek számít.Eddig Nevatim csak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kizárólagos bázisaként üzemelt, nem volt hivatalos NATO bázis, mert nem létezett hivatalos egyezmény az USA és Izrael között a létesítmények és a repülőtér használatáról. De az eddigi egyeztetések, közös hadgyakorlatok, s kiképzések után pont került az i-re, a megegyezés megszületett, amerikai katonák hivatalosan is jöttek, s így lényegében Izrael de facto NATO tag lett.Ezen a héten pedig összesen 9000 amerikai zsoldos érkezik a Nevatim bázisra, főleg Fort Bliss-ből, Texasból, és a volt németországi bázisokról.Ezzel egy időben az Izraeli Hadsereg (IDF) zsidó katonái saját egyenruhájukban, fegyverrel lépnek a NATO országok területére, a megfogalmazás szerint; helyettesíteni az eltávozott amerikaiakat, valamint azért, hogy "gyakorlatozzanak".[Image][Image]Tessék jól megnézni, hogy Magyarországon is felismerjük őket - izraeli katonák a Nevatim Légibázison (Fotó: Carmel Horowitz)Elsősorban Németországba, ahol a Nevatimba telepített amerikaiak helyét veszik át "ideiglenesen". Így szivárognak be fegyvereikkel együtt "hivatalosan" is Európába.Az amerikai vendégszeretet egyébként a kaliforniai Point Magu és Vanderberg bázisokon is szívesen látja az izraelieket, ahol IDF zsidó rakétákat tesztelnek, csendes-óceáni célpontokra irányozva azokat.Van hadititok, amit a zsidók még nem loptak el, mint például az X-Band Radar. Kérték, hogy juttassanak belőle Izraelnek is, ám az amerikai fél ebbe nem ment bele. De az izraeli rafináltság csak nem adta fel, és elérték, hogy egy X-Band Radart felszereljenek az amerikaiak a Nevatim légibázison. Igaz, jelenleg még az Air Defense Command and Control - vagyis az amerikai légvédelem kizárólagos ellenőrzése alatt van, de gyanítjuk, nem sokáig.Ezek az események mintegy előjátéknak tekinthetők az Irán elleni támadás megkezdése előtt. Az agymosás megy ezerrel, a zsoldosoknak nagy mulatságokat ígérnek a kimenőiken, mert ugye Izrael Afganisztánhoz képest egy nagy diszkó.Nos ezért készült a ZOHAN film, a "Don't mess with the Zohan!" című propaganda moslék...Mindazonáltal Németországtól már nincs annyira messze Magyarország, így az oda telepített izraeli egységeknek akár négy keréken is hamar elérhető - és mivel Izrael de facto NATO tag lett, a jövőben az Izraeli Hadsereg erői akár "hivatalosan" beléphetnek saját egyenruhájukban Magyarországra. Ez teremtheti meg a "jogalapot" arra, hogy fegyverzetükkel együtt is jöjjenek, - mintegy "gyakorlatozni"...Üdvözlet a vadnyugatról!Kitartás!
Kiss László - Jövőnk
USA

Felirat hozzáadása
Tessék jól megnézni, hogy Magyarországon is felismerjük őket - izraeli katonák a Nevatim Légibázison (Fotó: Carmel Horowitz)

2012. január 12., csütörtök

« Az Irán elleni szankconálás és az olajembargó egy háborús tett.


EU ellenes tüntetésekre készül az ország ...legalábbis egy része. Mario, az olasz miniszterelnök, aki bankárpuccsal került az ország élére, a minap arra figyelmeztette a népeket, hogy bizony anti-EU lázongások törhetnek ki Európa szerte, azért mert nem fogadjuk el a gazdasági reformjukat, ami szerintük megérdemelte volna a figyelmet.
Ha csak onnan nézem a dolgokat, hogy az emberek felébrednek a többszáz éves Csipkerózsika álmukból, akkor is a globalistáknak végük, de végük lesz úgy is ha nem csinálunk semmit, mert saját magukat fogják elpusztítani a következő nagy háború során. Most még azt hiszik, hogy minden nekik kedvez és majd megtudják állítani a káoszt, amikor elérte a kívánt hőmérsékletet...hát nem fogják tudni megállítani, mert nem Ők irányítják a világot.
Az Új Világrendnek így vagy úgy, de vége..... és ennek az ideje rohamosan közeledik. Mivel az emberek többnyire istentelenek a vég nem éppen lesz kellemes, de annál hatásosabb. Azért mer a műtét fájdalmas lehet, az még nem jelenti azt, hogy rossz is.
A háborúra azért van Nekik szükségük, mert egyre több a politikailag ébredő ember, ezt Brezinscki vagy ki a túró az egyik CFR-os gyűlésen be is vallotta, hogy komolyan aggódnak e miatt, de meg van rá a megoldás. Ha nem kell békésen, akkor erőszakkal vesznek rá. Ez így működik. Olyan nincs, hogy "nem, hát nem". A nyílt erőszak az utolsó eszköz a kezükben, de meg teszik ha szükséges. Ha akarják az Új Világrendet -márpedig nagyon akarják-, akkor mindent megtesznek az ügy érdekében és nm érdekli őket, hogy milyen áron....mert démonok.
Önpusztító EU
A USS Abraham Lincoln, a USS Vinson, és a USS John C. Stennis támadó csoport, lassan a Hormuzi-szoroshoz ér, persze a Pentagon azt mondja, hogy nincs semmi különös szándékuk ott, csak a szokásos csónakázgatás....tudják, ehe... A francokat nincs. Irán ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy elzárja az olaj útját a szorosban, amivel gazdasági káoszt teremtene és ez jó ürügyként szolgálna egy háborúnak. Az EU kész az olajembargóra, amelynek következményeit elsősorban európai megrendelők szenvednék el, másodsorban Oroszország, akinek euróban vannak a valuta tartalékainak egy része. -mondja Nikolay Patrushev. Nagy a nyomás a Cionista Rothschildok felől.
USA/Izrael és Irán egy időben fognak hadgyakorlatozni...egy eltévedt rakéta...képzeld el mi lenne belőle, s mi volt nem rég Koreánál. A USS John C. Stennis-t például a Perzsa öbölbe küldték, mialatt Irán gyakorolta a szoros lezárását, pedig szóltak, hogy ne tegyék. Ez provokáció.
Az orosz Biztonsági Tanács titkára elmondta, hogy Izrael Amerikát nyomja, hogy támadja meg Iránt, és úgy látja, hogy a katonai feszültség egyre terjed. A feszültséget növelte az is, amikor iráni atomtudós robbantottak fel, ami nyilván a cionisták műve volt.
Mindeközben az Egyesült Államok 5 milliárd dollárból 20 katonai kórházat építGrúziában.  Ezek biztos, hogy nem viccelnek, és ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy háborúra készülnek, akkor mi a válasza erre a hírre?
írta: AnathDas, ARANYKOR

2012. január 10., kedd

Fekete zsidók tüntettek


Fekete zsidók tüntettek a fehér testvéreik fajvédelme ellen Izraelben
A magyarokat és más népeket mindenhol rasszistázó, antiszemitázó fehér zsidók fajvédelme ellen tüntetett több ezer etiópiai származású fekete zsidó kedden délután az izraeli Kirját Máláchi városban. A településen a fehér zsidók pénzbüntetéssel sújtják azt a személyt, aki ki- vagy eladni merészeli lakását a fekete zsidóknak.

Fekete zsidók tiltakozása Izraelben
Kirját Máláchi izraeli városban két-háromezer etiópiai fekete zsidó tiltakozott a fehér zsidó rasszizmus ellen. A fekete, úgynevezett falassa zsidókat több hullámban vándoroltatták be Izraelbe az afrikai Etiópiából. A falassák, vagy amiképpen amhara nyelven ők saját magukat nevezik, „Bétá Iszráel” faji megkülönböztetése Izraelben évtizedekre nyúlik vissza. A cionista államvezetés Izraelbe csábította az Etiópiában évezredek óta élő, sajátos judaista vallású, csak a Tórát, de a Talmudot nem ismerő fekete bőrű zsidókat, majd rájuk szabadította a zsidó államban élet és halál urainak számító ortodox irányzatú, közismerten rasszista rabbiságot. A talmudista rabbiság természetesen nem találta, találja őket elég jó zsidóknak, s ezért hiába szolgálnak az izraeli hadseregben, s teljesítik egyéb állampolgári kötelességeiket, mindennapos kirekesztésben van részük.

Megtelt a tér
Az ortodox rabbiság, amelynek „áldása” nélkül Izraelben például nem lehet születni, házasodni, elválni és meghalni, rasszizmusa mellé társul a fehér zsidók egy részének jól bejáratott talmudista fajgyűlölete, amelyet szépen kivetítenek az etiópiai fekete zsidókra is. Budapesten az utcai hanukázásairól elhíresült, fajgyűlölő Chabad zsidó vallási irányzat izraeli társulata például nem hajlandó fölvenni a fekete zsidók gyermekeit az iskoláiba és óvodáiba.

Emberi mivoltuk elismerését követelték
Kirját Máláchi izraeli városban kedden délután azért tüntettek a fekete zsidók, mert az utóbbi hetekben itt voltak a legdurvább fehér zsidó rasszista megnyilvánulások. Az Izraeli TV 2-es csatornáján a keddi tüntetésről szóló riportban Kirját Máláchi város utcáján valaki elmondta: eladtak a település Bár Jehudá negyedében egy lakást etiópiai zsidóknak, s az eladó személyt háromezer sekeles pénzbírsággal büntették, amely összeget le kellett pengetnie az illetékes lakóbizottságnak. A városban megkérdezett másik járókelő így beszélt: „Ha beköltöznek ide az etiópiaiak, csökken a lakások értéke.” „Ezek szerint ön a lakása értékének megőrzését fontosabb tartja egy olyan etiópiai jó szomszédságánál is, aki például tisztként szolgál az izraeli hadseregben?” - kérdezte a riporter, amire a fehér zsidó ezt mondta: „Még akkor is fontosabbnak tartom, ha ez az etiópiai maga a vezérkari főnök”.

Hazánkban ne legyenek fajvédők!
Kirját Máláchiban az elmúlt hetekben a fehér zsidók aláírásgyűjtéssel is igyekeznek megakadályozni az etiópiai zsidók beköltözését a városba. A keddi tüntetésen a fekete zsidó tömeg a többi között ezt skandálta: „Az új nemzedék változást követel!”, „Elég volt a rasszizmusból!” Több transzparensre pedig ez volt írva: „Egyelőre azért küzdünk, hogy embernek ismerjenek el bennünket, s nem pedig az emberi jogokért.” „Vérünk csak a háborúban kell”.
Hering József – Kuruc


2012. január 1., vasárnap

Sárga csillagot tűztek ortodox zsidó gyermekekre Jeruzsálemben


Sárga csillagot tűztek ortodox zsidó gyermekekre Jeruzsálemben
Jeruzsálem egyik ortodox zsidó negyedében szombat este sárga csillagos és rabruhás tüntetés volt a „cionista hatalom zsidóellenes uszítása” miatt. A rabbik jiddis nyelven arról szónokoltak, hogy Izrael cionista vezetői rosszabbak, mint a nácik voltak. Egészen kicsi gyermekek ruhájára sárga csillagot varrtak.
„Jude” (zsidó) föliratos sárga csillagot viselő kisgyermekek és zsidó teológiai főiskolás fiatalok tüntettek szombaton este a jeruzsálemi Szombat téren „az ortodox vallásos zsidóság elleni cionista uszítás” miatt. A Jeruzsálem Méá Seárím nevű ortodox vallásos negyedében, mintegy ezer ember részvételével lezajlott tiltakozás közvetlen kiváltója az volt, hogy néhány nappal ezelőtt egy izraeli katonalány meglehetősen ledér öltözetben mutatkozott a vallásos zsidók negyedében, mire valaki leköpte és azt kiáltotta feléje, hogy „kurva”. A történetből belpolitikai botrány kerekedett, a köpködőt a rendőrség letartóztatta, s a szoldateszka szellemű Izraelben szinte mindenki, beleértve az álszent Simon Peresz államelnököt, a katonalány pártjára állt.

A cionista holokauszt egyik áldozata
A lenge öltözetű katonalányt leköpő ortodox zsidó férfi pártját fogó, s letartóztatását a vallásos zsidók elleni hadjáratként értékelő tüntetők a jeruzsálemi Méá Seárím negyedben végbement tiltakozáson egészen kicsi, rabruhába öltöztetett gyermekek mellére is „Jude” (zsidó) föliratos sárga csillagot tűztek, miközben az ortodox közösség köztiszteletben álló rabbijai jiddis nyelven az izraeli cionista államhatalom antiszemitizmusáról szónokoltak.

Idill a jeruzsálemi Szombat téren
A Válláh! Hádásot izraeli hírportál beszámolója szerint a Jeruzsálem-szerte kiragasztott plakátokon a többi között ez olvasható: „Az elmúlt napokban a cionista hatalom példátlan támadást intéz az ortodox közösség ellen, amiért az megköveteli a zsidó vallási törvény előírta szemérmes öltözködést és viselkedést, a nők és a férfiak elkülönítését az autóbuszokon, valamint a zsinagógák zsúfolt bejáratában.”

A cionizmus rabjai
Júszef el-Kudszi - Kuruc