SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. december 22., csütörtök

Kezdődhet a zsidó kárpótlások kifizetése*A nyugdijasok megfagynak de fizet az állam legyen bundára meg hanukára*


Összesen 21 millió dollár folyósításáról van szó.

Kezdődhet a zsidó kárpótlások kifizetése
(Shutterstock)
Még ebben az évben megkezdődhet a holokauszt áldozatainak kárpótlása, miután első fokon bejegyezték a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök) a Fővárosi Bíróságon - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A lap azt közölte: bár a kuratóriumot még csak első fokon jegyezték be, már idén megkezdődhet az összegek folyósítása, a testület vezetése ugyanis megtalálta azokat a jogi lehetőségeket, amelyek ehhez szükségesek.


Szabó György, a kuratórium júniusban megválasztott elnöke szerint 2012. január végén, február elején már jogerős lehet a kuratórium bejegyzése, így ettől az időponttól már zavartalanul működhet a testület.

Szabó György szerint összesen 21 millió dollár folyósításáról van szó.