Neményi Péter
Nem hiába mondhatjuk a gondolatra, hogy a legszaporább, hiszen újat és újat szül. A Kuruc.infón az általam nagyra becsült Perge Ottó legújabb írása és annak alapgondolata nálam is egy sereg gondolatot szült, amit nyugodtam összefoglalhatunk így: a „gonosz nők szerepe a történelemben, mondjuk a zsidó szájíz szerint”.
Perge cikke a zsidó utónevű Török Hanna írását vette célba. Hanna a megélhetési újságírás egy jól bevált cikkét írta meg, amely esetében Ilse Koch-ról szól, mint gonoszról, bűnösről. Németről, sőt olyan goyimról, aki egy láger vezetőjének feleségeként nem számíthatott a háború után más igazságra, mit a „győztesek” igazságára.
A továbbiakban jól tudjuk, hogy a zsidó hetedíziglen mit is takar. A vesztes politikusok vagy közszereplők feleségének nem volt könnyű dolga a zsidó igazságosság viszonylatában.
Vegyük példának Szálasi feleségét, Lutz Gizellát, aki körülbelül annyit tudott a politikáról, mint egy cigány a differenciálszámításról. Ennek ellenére internálták, 12 évre bebörtönözték, és tönkretették az életét. Ezt csak az alaptónus végett említettem meg. Ez a példa csak egy a rengeteg közül.
Többek közt ezt írta Török Hanna:
„Amikor a világ leggonoszabb asszonyairól szólunk, aligha feledkezhetünk el Kasztíliai Izabelláról, aki férjével együtt a legjelentősebb spanyol uralkodók közé tartozik ugyan, ám a neve legalább ennyire a kegyetlen inkvizíció 1480-as években történt bevezetéséről, több százezer zsidó és muzulmán elüldözéséről, valamint ezrek máglyára küldéséről is híres vagy inkább hírhedt.”
Valóban csak ennyi? És pont egy olyan nő esetét érdemes felemlíteni, akit lehet a zsidó szájíz szerint megrágni, majd kiköpni? Hanna természetesen egy olyan homogén tömegnek ír, amelyet az elmúlt évszázadban nemigen tanítottak történelmi alapismeretekre, legyenek azok külföldi vagy hazai vonatkozásúak.
Izabella és a zsidótörvények szerepét nemigen értik a még érdeklődőbb olvasók sem, így nem feltétlen tudják, hogy inkvizíció nem az 1480-as években lett bevezetve, mint azt a tudatlan Hanna cikkében írja.
Valószínűleg Hanna nem tudja azt sem, hogy a XII. században, pontosabban 1184-ben.
Dél-Franciaország területén (Languedoc) pápai rendeletre már drasztikus eszközöket használó inkvizíciós gyakorlat lett bevezetve. A következő évszázadban IX. Gergely (Ugolino di Segni) a dominikánus rend kezébe tette az inkvizíció intézményét.
Az úgynevezett „Római Inkvizíció” III. Pál pápa (Alessandro Farnese) uralkodása (1534. október 13. – 1549. november 10.) alatt vette kezdetét. Az alapító testület 1908-ban nevet változtatott, ejtve az „Inquisition” szót hosszú nevéből.
Hanna gonosz királynője, Izabella (1451 – 1504) már egy jól bevált inkvizíciót használhatott, amelynek komoly pénzügyi és politikai alapjai voltak. Az európai kultúra igen sokat köszönhetett a mohamedán befolyásnak, amely az adott időben térvesztést élt meg, és az úgynevezett Reconquista (visszafoglalás) már csak Granada területét érintette Izabella uralomra jutásának idején.
A korábbi keresztes hadjáratok kimerítették az európai kincstárakat, és jelentős haszonnal és anyagi háttérrel a zsidók rendelkeztek, akiknek egy nagy része szoros gazdasági és egyéb kapcsolatban állt a mórokkal.
Az európai uralkodók, és így Izabella is anyagi kiutat kerestek bármi áron. III. Ince pápa (Lothario di Segni) és Szép Fülöp francia király a katár szekta, majd V. Kelen pápa (Bertrand du Got) IV. Fülöp francia királlyal a keresztes rend ellen indított végzetes támadást. Ugyan kincseiket megszerezni egyik páros sem volt képes, de nagyobb értékre tettek szert azok tulajdonában lévő korabeli térképek (portolánok) révén.
A térképek, leírások beszámoltak egy „új világról” és azokról az áramlatokról, amelyek révén könnyedén elérhető területekhez és így jövedelmekhez juthatott a kimerült európai kincstárak zöme.
Már 1492 előtt ismertek voltak olyan portolánok, mint az Ibn Ben Zara vagy tizenegy évvel később keresztény kézbe került Hadji Ahmed portolán, amely tökéletes pontossággal mutatta a földgömböt a világűrből nézve. Mind ezeken a térképeken, mind az úgynevezett Piri Re'is térképen mai precizitás szintjén láthatjuk például az amerikai kontinenst. Az említett térképek másolatok voltak egy korábbi forrást felhasználva.
Több történész szerint a mórokkal jó kapcsolatot tartó II. Roger szicíliai király térképmásoló műhelyéből kerültek ki az eredeti példányok közvetlen azután, hogy Jeruzsálemet a frissen birtokukba vevő keresztesek vezetője titokban ásatásokat végzett Salamon istállójának alapzata alatt. Roger jó viszonyt tartott a katárokkal és a keresztesekkel is.
A keresztes hadjáratokhoz csapódó normann zsoldosok hamar rájöttek, hogy Szicília védtelen, és, a keresztes hadjáratból kivonva magukat, elfoglalták Szicíliát.
A normann Roger ellen sikertelen pápai hadjárat is indult, és 1130 karácsonyán II. Anaklét pápa (Pietro Pierleoni) Palermóban hivatalosan is elismerte Rogert Szicília királyaként. A mohamedán hajósok tengeri tudománya messze felülszárnyalta ez időben a keresztényekét, és a mai napig rengeteg arab tengerészeti kifejezés maradt ránk.
Roger zászlajának emblémája a kalózok ismert jelképe, a koponya és keresztbe tett két combcsont volt, amely nem véletlenül ma a szabadkőművesek egyik jelképe. Lévén, hogy a szabadkőművesek eredetüket le tudják többek közt vezetni a katárokig és a keresztesekig, ez így érthető is. Ugyanakkor Roger ismert beceneve volt a 'Jolly” (vidám) és a kalózok zászlaját is Jolly Roger-nek nevezték.
Visszatérve Izabellához, a természetes mohamedán és az akkor már a radarszint alatt működő keresztes kapcsolatok révén tudomásra került egy meghódítható „új világ” amelyhez önkénteseket talált a zsidó bankházak révén. Az akkor már 800 éves mór hegemónia szerves része volt a spanyol zsidóság nagy része, amely nevében ma is őrzi a (ספרד) Spanyolország nevét, mint shepard zsidó. A zsidóság, mint a történelem későbbi szakaszában, „kint is volt, bent is volt”.
Ellátta a mór kormányzati, kereskedelmi munkákat, de ha kellett, kémkedett mind a mór, mind a keresztény oldalnak is. A mór birodalmi hanyatlás válaszútra kényszerítette a spanyol zsidóságot, amelynek egy része a korábbi mesterei elárulását választotta, ezzel megindítva a mai napig is tartó arab-zsidó ellentéteket. Egy részük Afrikába, egy részük Európa más országaiba, egy részük a török fennhatóság alá költözött, és egy részük áttért, vagy úgy tett.
Mint korábban említettem, csupán Granada volt még mór kézen ekkor, és az sem sokáig. A történelem igen vitatott és homályos része Kolumbusz szerepe Granada esetében. Ma csupán azt említik meg az iskolákban a diákoknak, hogy a királynő megígérte, hogy Kolumbusz tervezett útjáról Granada átvétele után fog foglalkozni. Granada 1492. április 17-én cserélt kezet, és Kolumbusz már április 30-án átvette a királynőtől a korábban már általa aláírt felhatalmazó dokumentumot.
Természetesen érthetetlen, hogy miért volt szüksége Kolumbusznak az engedélyre, ha az egész költséget gazdag spanyol zsidók állták. Louis de Santangel, Alonso de Harana, Alonso de Carjaval és Diego de Harana Spanyolország leggazdagabb zsidó pénzembereinek számítottak, akik többek közt Izabella és férje tanácsadói is voltak. Ráadásul annak ellenére, hogy a királyi párnak egy fillérjébe sem került az előre tudott felfedezés, 90/10%-os osztalékban és szabad kivándorlásban állapodott Kolumbusszal meg a dokumentum (Titulo) alapján.
Már 1506-ban Puerto Ricoh püspöke arról panaszkodik a Vatikánnak, hogy „ a spanyol hajók főleg zsidókkal vannak tele, akik elárasztják az Új Világot”. Négy évvel később Kuba püspöke ugyanerre panaszkodik. Szerinte csupán zsidók és egyéb heretikus csoportok érkeznek Kubába. 1545-ben a királyi népszámlálás Mexikóban a lakosságot csak magában a fővárosban 25%-ban mint zsidó vallást szabadon gyakorló zsidókban említi. Ebbe természetesen nem lettek belevéve a titokban praktizáló, áttért zsidók (conversos) tömege. Nem csoda, hogy 1527-ben Francisco Fernandez de Castillo ezt írta: „...több zsidót találhatunk Mexikó városában, mint keresztényt...”
A királyi pár, akiknek zsidó tanácsadói voltak, és a zsidó tőke egy része segített, 1492-ben ugyancsak kiadott egy diktátumot (Alhambra nyilatkozat), amelyben az áttérésben csaló vagy az áttérésre nem hajlandó zsidókat és mohamedánokat utasított ki Spanyolország területéről.
Az időzítés fontos. A párhuzam például a modern kor cionista törekvéseivel tagadhatatlan. Mint ahogy Kolumbusz idején a zsidóság egy „Új Jeruzsálem”-ről álmodott, úgy a modern időkben a régiről, a Zionról (ציון), ahol újra hazát építhetnek. Míg a modern időkben kellett egy Adolf Hitler a zsidó tömegek megmozdításához, addig a régi időben ezt a szerepet Izabella és II. Ferdinánd vállalta fel nem csekély haszon reményében. Mint Hitler maga, úgy a spanyol királyi pár is komoly juttatást kapott zsidó háttérforrásokból.
A nyertes mind a zsidóság egy nagy része és a spanyol birodalom lett, a vesztes már a kezdetben az Új Világ lakossága.
A Karib térségben csupán Haiti és Santo Domingo egy szálig elvesztette az őslakosait az első évtizedekben. Ez 900 ezer lelket jelentett. A történelemkönyvek spanyol brutalitásról tanítanak, de ha beszámítjuk, hogy a spanyol bevándorlók tetemes része a kezdetben zsidókból állt, akkor minden elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy a kizsákmányolók és tömegpusztítók a kezdetben zsidók voltak.
A zsidóság akkor vetette meg lábát a cukormonopóliumban, aminek révén ma ugyancsak a szeszipar hatalmas részét uralják. Talán ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy a zsidó terror és érdekszervezet, az Anti-Defamation League (ADL) és a B'nai B'rith vezetése szervesen a zsidó szeszgyárak tulajdonosaihoz kapcsolódik.
Természetesen nem csak az őslakosok kipusztításában jeleskedtek a zsidók, de a kipusztulást követő afrikai import rabszolgaiparban is nagyon komoly szerepet vállaltak fel. Erről ragyogó könyv jelent meg a Nation Of Islam gondozásában „A titkos kapcsolatok a zsidók és feketék közt” címen.
Sajnálatos módon igen sok könyv közt ezt sem fordították magyarra Török Hannák épülésére.
Kolumbusz útja minden jegyében magán hordta a zsidó és azon belül a katár és templomos jeleket.
Az út zsidó mágnások pénzén válhatott valósággá, és a legkatolikusabb királynő országát képviselő három hajó a keresztesek keresztjét hordta és amikor 1492. október 12-én elérték az első szigetet az Új Világban egyetlen keresztény pap sem lépett a szárazföldre, ugyanis a három hajó 90 fős legénységében nem tartózkodott pap.
Az út költségeit olyan zsidó mágnások állták, akik átkeresztelkedtek és mint marranók (értelme disznó) a keresztény hitre esküdtek, de a három hajóra mégsem engedtek fel keresztény papot, holott a kor szokása szerint ez igen szokatlan volt.
Az ügy furcsaságát növeli az a tény, hogy a mester kormányosa az expedíciónak Kolumbusz barátja egy mór volt és az is, hogy Granada csupán egy nappal korábban adta fel magát egy vérrontástól mentes kapituláció keretében, mint ahogy Kolumbusz aláírta az út szabályzatát lefektető szerződést Izabella és Ferdinánd asztalán. Mint korábban említettem, Kolumbusz szerepe a granadai paktumban csupán másodlagos bizonyításokra támaszkodik, így azt most itt kihagyom.
Maga Kolumbusz személye is egy enigma, hiszen a kor valamit érő hajósai az arabokon kívül a katárok soraiból került ki.
Több zsidó honlap így látja maga is
A katár családok szimbolikus neveket használtak, amelyek közül a sárkány (draco) és galamb (coloma) több híres hajós, felfedező, udvari kalóz nevéhez fűződik. Így a galamb családhoz tartozott Kolumbusz, míg a sárkányhoz pl. Francis Drake.
Természetesen Vasco de Gama is templomos kereszttel vitorláján hajózott, és az eleinte királyi szolgálatban ügyködő kalózok is Jolly Roger vitorlajelével támadtak.
Kolumbusz naplójában csak a zsidók által használt terminológiát használ és többek közt „Jeruzsálem bukását” a „második ház pusztulásaként” említi.
A zsidó időterminológiát használva és 1481 évet 5241 évként említi. Több esetben magát Dávid király véréből valónak nevezi, és olyan háromszögletű aláírásjelet használ, amely egyértelműen zsidó eredetű.
Kolumbusz anyját Suzannának, akinek az apját Jacobnak és annak az apját Ábrahámnak nevezték. Kolumbusz apját Domingo Colonnak nevezték, vagyis innen a katár galamb nevet örökölte.
Mindezek fényében nevetséges egyértelműen Izabellát egy személyben a zsidó bajok forrásának tekinteni, ha a zsidóság egy igen befolyásos része szerepet vállalt abban a folyamatban, aminek csak egy része volt az inkvizíció.
Továbbá megjegyezném, hogy VI. Pál pápa (Giovanni Battista) 1974-ben elkezdte Izabella boldoggá avatását, és amennyiben ez az idők folyamán a Vatikán által jóváhagyást kap, akkor Izabella címe többek közt Isten szolgája lesz. Ennek megtörténte után a Török Hannák írhatnak további dörgedelmes cikkeket.
Természetesen a zsidó szájíz csupán a zsidókat érintő visszaéléseken szeret csámcsogni, még ha az okozata egy korábbi fel nem említett ok miatt történhetett.
Csak a példa okáért említeném meg azt a Mamilla Pool- (Mamilla víztároló) vérengzést, amely 614-ben Jeruzsálemben történt. Miután a perzsa sereg bevonult a városba, a palesztin keresztényeket a zsidók licitálás során a legdrágább áron megvásárolták, hogy azután, kéjgyilkosságok sorozatát elkövetve, ott a víztároló mentén lemészárolhassák.
A vérengzésnek a végén a perzsa sereg vetett végett. A korabeli információk 60-90 ezer keresztény haláláról számoltak be. Amikor Benzion Dinurt a Yad va-Shem (holokauszt múzeum Jeruzsálemben) volt igazgatóját kérdezték a Mamilla vérengzésről, az csupán így reagált:
„Ellenszegülő keresztényeket szilárdan sakkban kellett tartani”
Kedves Török Hanna, nem ismerős ez mondjuk az ellenszegülő shepardim zsidók esetében Izabella korát tekintve? Ráadásul a 878 évvel korábbi zsidó példa inspirációul szolgálhatott Izabellának és a spanyol vezetésnek.
De megkérdezném azt is, hogy az átlag olvasótáborból mennyien ismerik ezt a történelmi tényt? Nem sokan? Hát nincs magyar újságíró, aki felkarolná a témát? Miért nincs? Nem ér meg annyit a keresztény szenvedés, mint a zsidó? Ha nem, akkor példálózzunk mással.
Mondjuk 1990 Nagorno-Karabakh háború, amely során az örmények ezrével gyilkolták le a békés azeri lakosságot és kergettek el 800 ezer helyi lakost, ha nem tudta örménységét bizonyítani. Ez méretében messze túlszárnyalta az 1492-es spanyol esetet és mégis az átlag olvasónak semmit sem jelent, mert nem a zsidó szájíznek megfelelő történet. Hol vannak ilyenkor a Török Hannák, hogy felháborodott cikkeket írjanak a nem-zsidó szenvedésekről?
Török Hanna ebben a cikkében kimondottan a női aspektusát domborította ki tömeggyilkolásnak, bűnnek és visszaélésnek. Tette mindezt a zsidó szájíz szerint, holott jobb példákat is lehetett volna felemlíteni, mint például a zsidó folklór központi figuráját Esztert, aki szexuális befolyását kihasználva a perzsa királynál kikövetelte azt a zsidók által büntetlenül végrehajtható mészárlást, amely Eszter könyve 9:15-16 szerint több mint 75 ezer életet követelt.
De mondjuk Török Hanna, ha már magyarul ír, és tömeggyilkos nőt akart pellengérre állítani, megtehette volna hazai forrásból is. Mondjuk Báthory Erzsébet esetét említve, de az nem eléggé ízletes falat a zsidó szájíznek, mert áldozatai cselédlányok voltak, és nem zsidók.
A zsidó történelem azon része, amely saját erejű tömeggyilkosságot mesél, többnyire nem ellenőrizhető, hiszen a zsidó katonai erő csak napjainkba amerikai segédlettel önjáró. Természetesen a zsidó mítoszgyűjtemény másról sem szól, mint a zsidó mészárlásokról.
Így természetes, hogy ma például az Egyesült Államok buldózerezett iraki katonákat, Izrael ellenségeit a sivatagba tömegsírokba. Ma Eszter szerepét Uncle Sam helyettesíti, és csupán a sivatagba eltemetett az amerikai légierő által visszavonulás közben halomra lőtt irakiak száma becslés szerint több százezer, esetleg félmillió ember.
És a java még csak most fog jönni, hogy Izrael mindent elkövet, hogy a perzsákat lemészároltassák az amerikai szolgájukkal, mint tették azt az irakiakkal. De a világ változó tendenciát mutat, mert a zsidó távirányított vezető angolszász erő hanyatlani látszik, és az Új Világ nem feltétlenül fogja az évezredes erőszak és hazugsághamzait a zsidó világpolitikának eltűrni.
Egy ilyen világban Török Hannáknak új tollat kell venniük, amely másképpen ír, nem feltétlenül a zsidó szájíznek megfelelően. Igaz, hol lesznek akkor már a Török Hannák... A gajdeszban!
Neményi Péter - nemenyi.net
