A TELJES KÖNY ITT OLVASHATO Az alábbiakban Anders Behring Breivik, a norvégiai ámokfutó "2083, European Declaration of Independence" (Európai Fúggetlenségi Nyilatkozat) c. könyvéből közlök pár részletet magyar fordításban. Értelemszerűen vallással, ateizmussal kapcsolatos részeket fogok itt közölni. De azt előre kell bocsássam, hogy az egész könyv tele van ezzel, tehát a válogatás tényleg csak egy nagyon kis rész. Előre bocsátom azt is, hogy a könyv iszonyatosan hosszú, 1518 oldal. Nem olvastam el részletesen, és vélhetően soha nem is fogom elolvasni. Az átfutott részletek alapján egy hihetetlenül alapos, művelt, rendszerezett elméről van szó, akiben csak egyvalami kattanhatott meg, de nagyon, és emiatt valami szörnyűséges ideológiává tette össze a részleteket. "Zseniálisan" őrült emberről van tehát szó. Veszélyes "zseniről". Elképesztő, hogy azokat az információkat, hasznos gondolatokat hogyan tudta egy ilyen szörnyűséggé integrálni.
Mindenesetre a vallásnak ebben centrális szerepe van, az biztos. Hiszen amit Breivik megírt, az tulajdonképpen egy Keresztény-Fundamentalista, Egyházállam Mein Kampfja. Azt kell, hogy mondjam, hogy bár pár része és néhány záróköve hajmeresztő, az épület messze konzisztensebb, mint a Biblia. Csak az a baj, hogy Breivik a maga tragikus módján sajnos el is kezdte végrehajtani.
Egy keresztény hívővel, vélhetően leginkább katolikus hívővel van dolgunk, aki maga is hisz istenben, de mindenekelőtt hisz a keresztény hit hasznában, és az iszlám mindennél károsabb voltában. Dawkins úgy fogalmazott, hogy "belief in belief". Ez a vallásban való hite, és istenben való hite kulcsfontosságú a különféle ideológiai részek összekapcsolásában. Ez a habarcs, ez a végcél is egyben: a keresztény állam.
"Humankind cannot abide the terror of mortality without the promise of immortality, I have argue in the past. In the absence of religion human society sinks into depressive torpor. " 357. oldal
"Az emberiség nem tarthatja fent magát a halandóság fenyegetése ellen a halhatatlanság ígérete nélkül. Vallás nélkül az emberi társadalom kábult depresszióba esik."
"...but can one pity those who have killed their own future for the pleasures of the present? Europe’s predicament, I repeat, is entirely self-inflicted. Not Islam is to blame. Secularism is." 643. oldal.
"...de vajon sajnálhatja-e valaki azokat, akik a saját jövőjüket gyilkolták meg a jelen élvezeteiért? Európa helyzetéért, ismétlem, teljesen magát okolhatja. Nem az Iszlám a hibás, hanem a szekularizmus."
"Christians must reclaim the commanding heights of media, parliaments, councils, business and governmental authority. They must storm the walls between church and
state and remove all traces of Liberal Modernity." 686. oldal.
"A keresztényeknek vissza kell szerezniük az irányítást a médiában, a parlamentekben, a tanácsokban, az üzletben és a kormányhatalmakban. Meg kell rohamozniuk az egyház és állam közötti falat, és a Liberális Modernizmus minden nyomát el kell tüntetniük."
És végül a legdurvább, amely kifejezetten kapcsolódik a megtörtént ámokfutáshoz.
"I’m pretty sure I will pray to God as I’m rushing through my city, guns blazing, with 100 armed system protectors pursuing me with the intention to stop and/or kill. I know there is a 80%+ chance I am going to die during the operation as I have no intention to surrender to them until I have completed all three primary objectives AND the bonus mission. (...) It is likely that I will pray to God for strength at one point during that operation, as I think most people in that situation would." 1344
"Egészen biztos vagyok benne, hogy imádkozni fogok Istenhez, amint a városon átrohanok, fegyverek ropognak, 100 felfegyverzett rendvédelmis üldöz, hogy megállítsanak, és megöljenek. Tudom, hogy van egy 80%+ esélyem, hogy meghalljak bevetés közben, mivel nincs szándékomban megadni magam, amíg el nem végeztem az elsődleges célokat és a bónusz küldetést. Valószínűleg imádkozni fogok Istenhez erőért azon a ponton, abban a bevetésben, mint ahogy azt gondolom, a legtöbb ember ezt tenné."
COMMENTEM.
"Te biztos a földi paradicsomban élsz és csak jóval találkozol"
Igen abban élek, abban a " paradicsomba" amit én teremtettem magamnak, és nagyon sok rossz dologgal találkozom. De nem földöntúli dolgokban kereem a magyarázatot. Sajnos minden gonoszságra metalálni a magyarázatot a földön is.
Mindenható jótevő mellett, múszáj gonosznak lenni, különben az emberek joggal kéredezhetnék, hogyan történhet ez meg, ha a jó mindenható.
Sátán fogalmának bevezetése szükségszerű és ügyes húzás volt....
: Mindig imádtam, amikor emberek azért hívtak fanatikusnak, mert nem tetszett nekik, hogy nagyon nyíltan mondtam ki, hogy mennyire ellentétben állok velük.
A fanatizmus ismertetőjele inkább ilyen:
"lehet pro és kontra vitázni de ilyen szinten hogy kamu meg effélék nem."
Azaz ha valaki meg akarja mondani másnak, hogy az ő erkölcse alapján hogy viselkedhet, mit lehet és nem lehet mondani...
Igazság, mint olyan, az egy rendkívül durván gumifogalom. Furcsa, a hazugság egy sokkal könnyebben tetten érhető, könnyebben észrevehető jelenség.
"Egészen biztos vagyok benne, hogy imádkozni fogok Istenhez, amint a városon átrohanok, fegyverek ropognak, 100 felfegyverzett rendvédelmis üldöz, hogy megállítsanak, és megöljenek. Tudom, hogy van egy 80%+ esélyem, hogy meghalljak bevetés közben, mivel nincs szándékomban megadni magam, amíg el nem végeztem az elsődleges célokat és a bónusz küldetést. Valószínűleg imádkozni fogok Istenhez erőért azon a ponton, abban a bevetésben, mint ahogy azt gondolom, a legtöbb ember ezt tenné."
már bocs, de emlékeztetnélek a
keresztes háborúkra.
S.S.A