SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. november 3., csütörtök

Zsidó orvosi etika




Zsidó orvosi etika: tevékenyen részt vettek a palesztin foglyok kínzásában


Emberi jogi szervezetek azzal vádoltak meg izraeli orvosokat, hogy nem adtak megfelelő tájékoztatást palesztin fogvatartottak kínzásáról, és ezzel megsértették az orvosi etikai kódexet - közölte csütörtökön a The Guardian című brit napilap hírportálja.
A Kínzás Elleni Bizottság (PCAT) és az Orvosok az Emberi Jogokért (PHR) nevű jogvédő szervezetek jelentésükben 100 palesztin rab esetén keresztül arra világítottak rá, hogy sok orvos figyelmen kívül hagyta betegei panaszát, valamint lehetővé tette az izraeli belbiztonsági hivatalnak, hogy kínzást alkalmazzanak velük szemben. A 61 oldalas dokumentum szerint izraeli egészségügyi szakemberek tiltott vallatási módszereket és rossz bánásmódot engedélyeztek a tehetetlen rabokkal szemben, az eseteket pedig az elkövetők védelme érdekében titokban tartották.


A rabokat egyebek közt ütlegeléssel, alvásmegvonással és fenyegetéssel tartották rettegésben - derült ki a jelentésből. A PCAT által vizsgált fogvatartottak arról számoltak be, hogy az orvosi jelentések számos alkalommal nem tettek említést a rabokon tapasztalt sérülésekről. A szóban forgó jelentéseknek részletes leírást, illetve fényképet kellett volna tartalmazniuk a sérülésekről - mutatott rá a dokumentum.
A napokban lebonyolított, izraeli-palesztin fogolycserével szabaduló egyik palesztin fogoly
Az izraeli egészségügyi és börtönügyi minisztérium egyelőre nem adott tájékoztatást a történtekkel kapcsolatban.
(MTI)