SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. november 8., kedd

KIÉ A KÖTÉL


Blikk: Eszes Tamás nem öngyilkos lett?




A boncolás során idegenkezűséget állapított meg az orvosszakértő - állítja weboldalán a Blikk belügyi forrásokra hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy Eszes nem öngyilkos lett, hanem megölték - írja a lap, amelynek értesülését a rendőrség nem cáfolta, de nem is erősítette meg, mint a Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint százados elmondta, amíg a szakértői vizsgálat jegyzőkönyvét nem kapják meg, addig hivatalosan nem mondanak semmit.

Eszes Tamás felakasztott holttestét  november 3-án a gyöngyöspatai házának a fészerében találták meg. Eszes Tamás a Véderő nevű radikális csoport parancsnokaként vált ismertté akkor, amikor Gyöngyöspatán etnikai konfliktus robbant ki a roma kisebbséggel kapcsolatosan. Eszes még a gyöngyöspatai polgármesteri címre is pályázott, ám a választáson elbukott. Felhagyott a politizálással, lemondott a Véderő parancsnoki posztjáról is.
Haláláig egyre rosszabb körülmények közé került, mivel nem talált munkát magának. Abba a Jókai úti házba, ahol holttestét megtalálták, csak néhány hónapja költözött élettársával és az asszony gyermekével. Ám lapértesülés szerint mindenszentek óta egyedül volt Eszes, mivel az asszony és gyermeke elköltöztek tőle. A férfi megtalálása napján délután 5 órától kempó edzést tartott volna a faluban, ám nem érkezett meg, elkezdték keresni, és így találtak rá a holttestére.
HIRSZERZÖ