SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. november 30., szerda

KEGYELET .SWARCBA FÖLDELTÉK A HALOTTAKAT

NO COMMENT *CSUPÁN ALJASSÁG *

Fekete temetések és sikkasztásgyanú a zsidó temetőben


A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) könyvelésében nem szereplő, számla nélküli sírhelyvásárlásokra és a nyilvántartásból hiányzó temetésekre derült fény a közelmúltban. Az Index kaotikus pénzügyi viszonyokat, személyi összefonódásokat, korrupcióra utaló jeleket talált a Kozma utcában, ahol a BZSH a vallási előírások megszegéséből is profitál.
A kőbányai rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen a BZSH Kozma utcai központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet) temetkezési ügyeivel kapcsolatban. Az Index információi szerint sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő.
MG 6683
Fotó: Nagy Botond
A nyomozás egy idős nő ügyéhez kötődik, aki 2010 májusában veszítette el a testvérét. A temetést ismerősei tanácsára nem a BZSH Síp utcai központjában, hanem a temető irodájában intézte, ahol a családi kriptába történő temetkezésért 900 ezer forintot fizetett.

Nyom nélküli temetések, könyveletlen milliók

Ezután ugyanott hatszázezer forintért rendbehozatta a kriptát a Máthé és Utóda Bt-vel, majd fél évvel később a betegségére tekintettel előre megvásárolta a saját sírhelyét is, félmillióért. A befizetésekről „Betemetési Jog Vásárlás" című, a Chevra pecsétjével ellátott, sajátos nyelvezetű egyedi sajtpapírokat (12) kapott, pénztári bizonylatot azonban nem.
Amikor idén augusztusban meghalt, hozzátartozói a papírral kimentek a temetőbe, ahol közölték velük, hogy a koporsót és a szertartás költségeit is helyben kell rendezni. Mivel azonban a hozzátartozók ragaszkodtak a hivatalos ügymenethez, inkább mégis bementek a Síp utcába, ahol legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy a nyilvántartásokban sem a sírhelyvásárlásoknak, sem a pénznek nincs nyoma.

Félmilliós jóvátétel zsebből

A sírhelyekért nem kellett ismét fizetni, sőt, a Chevra igazgatója azt is vállalta, hogy továbbítja az ügyet a BZSH igazgatójának, Zoltai Gusztávnak. Az ügy fejleményeiről az Index BZSH-s körökből annyit tudott meg, hogy bár Karádi Gábor temetőigazgató cáfolta hogy tudna a pénzekről és hogy az ő aláírása szerepelne a sajtpapírokon, „jóindulata jeléül" félmillió forintot ennek ellenére befizetett a Chevra pénztárába.
A temetőigazgató nem sokkal később – értesülésünk szerint Zoltai Gusztáv kezdeményezésére – kölcsönös megegyezéssel, egy hónappal a tervezett nyugdíjazása előtt hirtelen nyugdíjba ment.
MG 6506
A történtek jól illeszkednek azoknak a sajátos jelenségeknek a hosszú sorába, amelyekkel az elmúlt években a Kozma utcában temetéseket intézők szembesültek. Az ügyekről, bár baráti beszélgetéseken, fórumbejegyzésekben néha felmerültek, elsősorban azért nem lehetett olvasni, mert az érintettek zsidó belügynek tekintették: mivel a temető egyházi fenntartású, az ottani ügyek e logika szerint nem tartoznak a külvilágra, annál is inkább, mert sokan attól is tartottak, hogy a maffiaszerű állapotok kiteregetése óhatatlanul az antiszemitizmust erősíti.

Mennyit ér önnek ez a sírhely?

A visszaéléseket eleve megkönnyítette, hogy a Holokauszt óta a fővárosban koncentrálódó hazai zsidóság túlnyomórészt már nem vallásos. A legtöbb zsidó származású ember akkor kerül kapcsolatba az egyházi intézményrendszerrel, amikor családtagját valamelyik zsidó temetőbe, a felmenők közelébe szeretné eltemetni. Többnyire nincsenek személyes ismeretségeik a BZSH-nál, és a szabályokkal, árakkal sincsenek tisztában.
Az egyik legelső furcsaság, amivel a Chevrában temetést intézni próbáló szembesül az, hogy nincsenek hivatalos árak. Létezik egy irányár-lista, A4-es papíron kitűzve, de bevallottan minden alku kérdése.
Az érthető, hogy ha a temető szolgáltatást közvetít, például rabbit vagy kántort, akkor a hozzátartozóknak az illetővel kell tárgyalniuk. Az azonban legalábbis különös, hogy az egyes parcellákban lévő sírhelyeknek nincs rögzített áruk: az Index érdeklődésére a Chevra irodáján azt válaszolták, hogy a konkrét sírhelyről meg kell egyezni.

Jó emberismeret

Így alakulhatott ki az az általánosnak mondható gyakorlat, hogy a kinézett sírhelyekre a naiv érdeklődőknek a temetőben olykor irreálisan magas összeget mondtak. A számítás gyakran bejött: volt, aki nem akart alkudozni, mert nem olyan alkat, kegyeletsértőnek érezte volna, vagy eszébe se jutott, hogy lehet.
MG 6706
Az ismerősök, a BZSH-hoz szorosabban kötődők eleve kedvezményes bánásmódot élveztek. Több forrásunk is egyetértett viszont abban, hogy a kapcsolatokkal nem rendelkező hozzátartozókkal tárgyaló temetői alkalmazottaknak különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy megállapítsák, a gyászolók közül kit mennyire lehet levenni.

A különbséget dobja a perselybe

A talpraesettebbek könnyen tudtak sok százezer forintot alkudni, így akár egy parcellán belül is komoly szórás alakulhatott ki az árak között. Aki az elsőre közölt összeg hallatán kétségbeesett, azt általában félrehívták a temetői iroda egy külön szobájába, ahol személyes gesztusként alacsonyabb összeget ajánlottak.
Erről azonban csak a fent bemutatotthoz hasonló sajtpapírt adtak, a bevételeket pedig egy füzetbe jegyezték fel. Az Index számos további ilyen papír másolatával rendelkezik.
Akinek az alku ellenére szüksége volt rá, kaphatott hagyatéki eljáráshoz is felhasználható, hivatalos számlát a temetésről, de arra a ténylegesen kifizetettnél többnyire jóval kisebb összeg került. Volt, akit arra kértek, hogy a különbséget egyszerűen adja oda, míg a jámborabb hozzátartozókkal a kérdéses összeget a jelenlétükben bedobatták a perselybe. A persely ugyanakkor nem feltétlenül a szemérmes lenyúlás eszköze: a Chevra a perselybevételeket elvileg jótékony célokra fordítja.
Akinek az alku ellenére szüksége volt rá, kaphatott hagyatéki eljáráshoz is felhasználható, hivatalos számlát a temetésről, de arra a ténylegesen kifizetettnél többnyire jóval kisebb összeg került. Volt, akit arra kértek, hogy a különbséget egyszerűen adja oda, míg a jámborabb hozzátartozókkal a kérdéses összeget a jelenlétükben bedobatták a perselybe. A persely ugyanakkor nem feltétlenül a szemérmes lenyúlás eszköze: a Chevra a perselybevételeket elvileg jótékony célokra fordítja.

Tiltott és fekete temetkezés a Kozma utcában

Az egyházi temetőre értelemszerűen a zsidó vallási előírások vonatkoznak, márpedig azok szerint (lásd például Löwinger Sámuel, a budapesti Rabbiképző egykori igazgatójának elemzését) a halott hívek elhamvasztása tilos: az elhamvasztottak a Tóra érvényes értelmezése szerint nem támadnak fel. A Kozma utcai temető hívő látogatói, az ott nyugvók rokonai közül sokan ma sem tudják, hogy a temetőben évtizedek óta zajlanak blaszfémikusnak számító urnás temetések is.
Az első urnás temetés a Kozma utcában az 1970-es évek közepén történt. Kardos Péter zuglói rabbi visszaemlékezése szerint a rabbiság Síp utcai havi ülésén Salgó László főrabbi közölte, hogy a pártállam egyházügyi szervétől, az Állami Egyházügyi Hivataltól (utasítással egyenértékű) kérés érkezett: kivételesen engedélyezzék egy nem vallásos zsidónak, hogy – hamvasztva – oda temetkezhessen.
Az esetből precedens lett, egyre többen kérték, hogy így temessék el őket. A rabbi visszaemlékezése szerint főleg idős emberek ragaszkodtak a hamvasztáshoz, mondván, ha a szüleiket, gyerekeiket elégették a haláltáborokban, őket is hamvasszák el. A temetőben az első, néha gyermekparcellának is nevezett, már betelt urnaparcella a főbejárattól jobbra ma is könnyen megtalálható: a kis, egymáshoz közeli sírokról ismerhető fel (a fenti műholdképen alul, baloldalon látható).
Az urnás temetéseket ezzel együtt is csupán eltűrték, és igyekeztek, illetve azóta is igyekeznek titokban tartani. Idővel egyre inkább azok temetkeztek így, akik ragaszkodtak hozzá, hogy az így eltemetett rokonaik mellett nyugodhassanak. A hétfőnként tartott  „társadalmi temetéseken" rabbi és kántor nem működhet közre.
A 80-as évek közepén, a rabbiképző igazgatója, Scheiber Sándor halála után Radnóti Zoltán jellemzése szerint pszeudo-konzervatív fordulat történt a hazai neológia szemléletében, aminek részeként a Chevra, bár nem tiltotta be, de adminisztratív eszközökkel kezdte nehezíteni az urnás temetéseket. Hogy csökkentsék a vonzerejét, néhány éve még a koporsós temetésnél is magasabbra emelték a szolgáltatás árát, ezzel azonban valójában csak a fű alatti ügyintézés korrupciós kockázatát sikerült megnövelni.
A Chevra nem ad engedélyt urnaparcellán kívüli urnás temetésre, ám a Kozma utcában ezt is el lehetett intézni: az utóbbi években 600 ezer forint volt az irányár, ha valaki koporsóban eltemetett családtagja mellé szeretett volna urnásan temetkezni. Aki vállalta az áfás számla és hivatalos papír nélküli, más parcellákban, vagy akár a sorok között történő urnás temetést, százezreket spórolhatott.
A kerítés túloldalán, a rákoskeresztúri Új köztemetőben az urnás parcellák tízéves bérleti díja 60 ezer forintról indul. A zsidó temetőkben viszont a megváltott sírhely örökre – vagy a feltámadásig – szól, ott sosincs újraparcellázás.

Ha urnás, akkor kicsit drágább lesz

A visszaélés-gyanús helyzetek különösen azokban az esetekben voltak gyakoriak, amikor a hozzátartozók ragaszkodtak az urnás temetéshez: ilyenkor a temető és a Chevra lényegében együtt segédkezett a vallási előírások kijátszásában (erről aTiltott és fekete temetkezés a Kozma utcában című keretes anyagban olvashat).
A Chevra nem vette észre, hogy az emberek átmennek a nem zsidó temetőkbe, vagy feketén temetkeznek, és ezért a bejegyzett temetések száma évente 20-30 százalékkal csökken – mondta az Indexnek Radnóti Zoltán, az újbudai Bét Salom zsinagóga rabbija, aki a BZSH-n belül talán a legrámenősebben szorgalmazza a gyanús pénzügyek kivizsgálását. Radnóti szerint a BZSH temetői bevételei "a laza gazdálkodási fegyelem miatt" évek óta folyamatosan csökkennek.

Maci az alkonyzónában

Egy másik hitközségi, a temető ügyeit ismerő informátor szerint a Kozma utca hosszú évek, évtizedek óta a szürke zónában, féllegális vállalkozásként működött, mely felett a Chevra és a BZSH mindinkább elveszítette a kontrollt. A hitközséghez tartozókat teljesen tisztán, rendezett papírokkal temették el. Más esetekben a temetés le volt papírozva, de az összegnek csak egy része került be a Chevra könyvelésébe.
A fent leírthoz hasonló temetéseknek és bevételeknek azonban az égvilágon semmi nyoma nem volt a Síp utcában. Az Index még egy olyan sírhelybe történt temetésről is rendelkezik bizonyítékkal, ahol a Chevra nyilvántartása szerint sír nemhogy nincs, de egyáltalán nem is lehetne, mert ott a felméréskor egy fa állt.
A Kozma utcában arra is volt példa, hogy valaki kinézett és megvett magának egy sírhelyet, ám amikor meghalt, a család döbbenten szembesült vele, hogy oda időközben valakit már eltemettek.
Az Index egy, a temetőben zajló pénzmozgásokra korábban rálátással bíró forrástól úgy értesült, hogy a Kozma utcából rendszeresen az egyik sírásó vitte be a Síp utcai vezetőknek a helyi zsargonban „málnának" nevezett kenőpénzeket. Az illető ezért kizártnak nevezte, hogy a hitközség egyes vezetői ne tudtak volna a temetőben zajló üzelmekről.

Nem tudta a jobb kéz, mit tesz el a bal

Ehhez annyit tett hozzá, hogy a központban valószínűleg nem voltak tisztában a Kozma utcában be nem könyvelt teljes összeg nagyságával. Ugyanez a forrás állítja azt is, hogy a helyzet a sírgondozásra befizetett pénzekkel is hasonló volt: a postautalvánnyal egyből a temetőbe utalt, vagy helyben befizetett 10-20-30 ezres tételek túlnyomó részéről a Síp utca sosem szerzett tudomást, a pénzeket nem könyvelték le, a temetőben lévő füzetek és a központban vezetett főkönyv tételei között nagyságrendi különbségek vannak.
Ilyen különbség mutatkozik a napijegyek (3,000 Ft) és a sírkőállítási engedélyek (7 vagy 14,000 Ft) utáni bevételek terén is. Az iparosok által fizetendő díjak 2008 júniusi megemelése óta több mint 900 temetésre került sor: ha csak szimpla kő került és csak a sírok felére, már akkor is 5-7 millió forint hiányzik a hitközség költségvetési bevételeiből, bár a tényleges bevétel ennél nyilván jóval magasabb volt.
MG 6672
A temetővel kapcsolatban más ügyekben is történt feljelentés. A BZSH például 2011-ben 30, idén novemberig 20 millió forintot fizetett a temető régi beszállítójának, a Werner és Maka Kft-nek a sírkert gondozásáért, takarításáért. Ugyanakkor a temetőben a dolgozók elmondták, hogy a szemetet hátul általában egyszerűen elégetik vagy elássák – még azt is megmutatták, hogy hol. A sírkert gondozására kifizetett tízmilliók ellenére több régi parcellát mára annyira benőtt a bozót, hogy láncfűrész nélkül a sírok megközelíthetetlenek.

Családi gazdaság

A cégnek kifizetett összegeket és a temetői állapotokat sajátos fényben tünteti fel az a tény, hogy a Werner és Maka Kft. Maka Árpád, a temető helyettes vezetője családja birtokában van. Ha valaki, miként az Index tudósítója, a temetőben sírgondozás vagy sírkőkészítés felől érdeklődik, az ott dolgozók jó eséllyel a Maka-céget ajánlják.
A Werner és Maka nem az egyedüli, a temető vezetéséhez közel álló cég: szintén a Kozma utca 7-be van bejegyezve Maka Árpád és a pár hónapja nyugdíjazott igazgató, Karádi Gábor közös vállalkozása, a cikk elején említett Máthé Utóda Sírkőkészítő Bt is.
A temető igazgatója és igazgatóhelyettese így egyszerre lehettek a hitközség érdekeit védeni hivatott, fizetett BZSH-alkalmazottak és a Chevrával bizniszelő vállalkozók, és ez a Síp utcában senkit nem zavart. A látszatra olyannyira nem adott senki, hogy Maka Árpád családtagjai a temető kertészeiként maguk is bejelentett Síp utcai alkalmazottak.

Porhintés

Karádit a temető élén némi átmenetet követően Streit Sándor, a BZSH tavasszal újraválasztott elnöke követte, amit a hitközségben többen porhintésnek tartanak. Ezt látszik megerősíteni, hogy a volt igazgatót nyugdíjazása ellenére gyakran látni a temetőben.
Az Index látogatásakor a temető irodájában a bejáratra kitett papírral egyezően ugyanakkor azt közölték, hogy temetést már csak a Chevra Kadisa Síp utcai irodájában lehet intézni.
MG 6576
A BZSH-ban az ügyről Zoltai Gusztáv igazgató nyilatkozhat, ő ezt a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva elutasította. Karádi Gábor, akit a temető irodájában sikerült elérni, nyugdíjazása miatt hárította el az érdeklődést. Maka Árpád azt mondta, hogy nem nyilatkozik, mert semmi köze „ezekhez az ügyekhez".
LINK .FORRÁS

2011. november 27., vasárnap

Tilos a tartalomszűrő rendszerek telepítése

Tilos a tartalomszűrő rendszerek telepítése az EU-ban - a Kuruc.infót sem tilthatják le?
Az internetszolgáltatókat nem lehet olyan megoldások telepítésére kötelezni, amelyekkel a jogvédett tartalmak illegális letöltését figyelik vagy akadályozzák meg, döntött tegnap az Európai Unió Bírósága.
2004-ben a belga jogvédő szervezet, a SABAM vitte bíróságra a Belgacom egyik internetszolgáltató leányvállalatát, a Scarlet Extendedet az előfizetőinek illegális zeneletöltései miatt. A bíróság elrendelte a Scarlet Extended számára egy olyan rendszer telepítését, amely folyamatosan monitorozza az előfizetői adatforgalmat és kiszűri, lehetetlenné teszi a SABAM repertoárjában szereplő jogvédett tartalmak illegális letöltését. A szolgáltató megfellebbezte az ítéletet, a Brüsszeli Fellebbviteli Bíróság pedig az Európai Unió Bíróságának (European Court of Justice) állásfoglalását kérte.
Alapjogokat sért
"Ellentétes az uniós joggal az, ha a nemzeti bíróság a jogellenes fájlletöltések megelőzése érdekében szűrőrendszer létrehozására kötelezi az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatót" - áll a Bíróság ítéletében. "Az Európai Unió alapjogi chartája kétségtelenül tartalmazza a szellemi tulajdonjogok védelmét. Sem a chartából, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem tűnik azonban ki, hogy e jog érinthetetlen lenne, és abszolút jelleggel kellene biztosítani a védelmét." A Bíróság úgy találja, hogy a szerzői jogok ilyen úton történő biztosítása más uniós alapjogokat sértene.
A szűrőrendszer egyrészt sértheti a szolgáltató ügyfeleinek személyes adatok védelméhez, valamint az információk fogadásához és közléséhez kapcsolódó jogát , amelyeket az Európai Unió alapjogi chartája véd. "[...] e meghagyás minden tartalom rendszerszerű elemzését, valamint azon felhasználók IP címének összegyűjtését és azonosítását vonná maga után, akik a jogellenes tartalmat a hálózatra küldték; e címek pedig védett személyes adatok" - állapítja meg a bíróság. A vállalkozási szabadságos is sértené, ha a szolgáltatónak bonyolult, költséges informatikai rendszert kellene kiépíteni a jogsértések megelőzése érdekében, amelynek költsége csak őt terhelné. Emellett a szűrőrendszer bevezetése a tájékozódás szabadságát is veszélyeztetné, mivel valószínűleg nem lenne képes különbséget tenni a jogellenes és a jogszerű tartalom között - olvasható az ítéletben.
Nem csak ebben az ügyben érvényes
"Ellentétes az uniós joggal az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatónak az olyan szűrőrendszer létrehozására való kötelezése, amely a szolgáltatásain áthaladó valamennyi elektronikus adatátvitelt érinti, a teljes ügyfélkörére, megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, megelőző jellegű, költsége kizárólag a szolgáltatót terheli és időbeli korlátozás nélküli." Az ítélet ugyan a Scarlet Extended internetszolgáltatóval kapcsolatos ügyben született, azonban a "határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti", vagyis az Európai Unióban illegálissá minősíti azt a gyakorlatot, amelyben a bíróság az internetszolgáltatót a jogvédett anyagok illegális letöltését lehetetlenné tevő szűrő telepítésére és üzemeltetésére kötelezi.
A több mint 1800 szolgáltatót tömörítő European Internet Services Providers Association üdvözölte a döntést, a szervezet szerint a tartalomszűrő rendszerek telepítése az Unió országaiban "nagyon komoly következményekkel" járt volna. "Figyelembe véve hogy az internet milyen szerepet játszik a gazdaság fellendítésében, nem ez a legjobb idő amikor az internetes innovációt kockázatoknak tehetjük ki" - nyilatkozott Malcolm Hutty, az EISPA elnöke.
A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) ugyanakkor úgy látja, a bírósági ítélet csak a tartalomszűrés egy módját nyilvánítja illegálisnak. "Ez nem vonatkozik az IFPI által javasolt intézkedésekre, amelyek nyomán az internetszolgáltatók blokkolhatják a hozzáférést a jogsértő weboldalakhoz vagy hogy fokozatosan fellépjenek a jogsértő felhasználók ellen, amelyet több európai országban is alkalmaznak" - vélekedett Frances Moore, az IFPI elnöke.
(HWSW)

2011. november 22., kedd

A "holokauszt-túlélőknek"


Még mindig nem volt elég: 4,2 millió dollár kifizetését követeli a Mazsihisz - amint lehet, megkapják, ígéri a minisztérium
A "holokauszt-túlélőknek" járó támogatás azonnali kifizetésére szólította fel a kormányt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) az MTI-nek is elküldött keddi közleményében.

Középen Feldmájer, a Mazsihisz elnöke
A közlemény szerint a magyar kormány a mai napig nem fizette ki a 2007-ben kötött szerződésben vállalt, a "holokauszt-túlélőknek" 2011-ben járó - és a költségvetési törvényben szereplő - 4,2 millió dollárt, pedig a kifizetésre a kormány több tagja is határozott ígéretet tett külföldön és belföldön is. A fizetési határidő óta csak Magyarországon csaknem ezer jogosult halt meg, így ők már nem részesülhetnek ebben a juttatásban - tették hozzá.
A Mazsihisz közleményében azt írta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársai többször ürügyként hivatkoztak a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) átalakítására, arra, hogy az azzal kapcsolatos bírósági döntés hiánya akadályozza a kifizetést. A Mazsihisz szerint "ezek a közlések nem valósak, a támogatás átutalása, szétosztása nincs összefüggésben a Mazsök átalakításával", ugyanis a közalapítvány tervezett átalakítására vonatkozó minisztériumi kérelemnek helyt adó elsőfokú bírósági döntést a Fővárosi Ítélőtábla jogilag megalapozatlannak találta, és hatályon kívül helyezte.
A Mazsihisz közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium "képtelen volt arra, hogy olyan okiratokat terjesszen elő, amelyek egy bírósági döntés alapjául szolgálhatnának, és amelyek kiállják a független bíróságok vizsgálatát". A szervezet felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul intézkedjék a "holokauszt túlélőknek" 2011-ben járó összeg átutalásáról, és ezzel "állítsa helyre Magyarország szavahihetőségét, és tekintélyét".
Frissítés: Amint lehet, fizetnek (az adónkból), mint a katonatiszt
A közigazgatási tárca szerint a Mazsihisz vezetői politikai hangulatkeltésre próbálják felhasználni, hogy késik a kárpótlásra jogosultaknak járó támogatás kifizetése.
Félrevezető információkat közölt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) - állítja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A kormány képviselői - olvasható a minisztérium közleményében - arra tettek ígéretet mind a hazai, mind a nemzetközi zsidó közösségeknek, hogy haladéktalanul intézkednek a 2011-es évre járó kárpótlási összegek kifizetéséről, amint a Mazsök által 2007 és 2010 között szétosztott kárpótlási kifizetésének elszámolása megtörténik. Ez ugyanis az egyik feltétele a kárpótolási összegek kifizetésének a 2007-ben megkötött szerződés szerint. Az elszámolás megküldésének végső határideje 2011. június 30. volt.
A fővárosi ítélőtábla 2011. november 17-én kelt végzésében valóban hatályon kívül helyezte a Mazsök kuratóriumának bejegyzését elrendelő végzést, de nem amiatt, hogy jogilag megalapozatlannak találta - mivel annak megalapozottságát nem vizsgálta - hanem azért, mert bírósági titkár járt el annak meghozatalában.
A minisztérium állásfoglalása így fogalmaz: "A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetése politikai hangulatkeltésre próbálja meg felhasználni azt a késedelmet, melyet a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány jelenlegi kuratóriumának tagjaiként többek közt éppen a Mazsihisz vezetői okoztak a kárpótlásra jogosultaknak továbbá, hogy a Mazsihisz által a Mazsök kuratóriumába delegált tagok fellebbezésükkel akadályozzák a megújított, a legtöbb zsidó szervezet által támogatott és a kormány által elfogadott kuratórium munkáját."
A tárca "továbbra is minden tekintetben tartja magát a 2007-ben megkötött szerződésben foglaltakhoz", és amint a "lefektetett feltételek megvalósulnak, haladéktalanul intézkedik a költségvetésben kárpótlási célra elkülönített és letétbe helyezett összeg továbbításáról" - ígérik.
(MTI - Nol nyomán)


További részletek: http://kuruc.info/r/2/88407/#ixzz1eUiBGZR7

2011. november 21., hétfő

Oroszország figyelmezteti a NATO-t: felkészült egy nukleáris háborúra



Az orosz hadseregtábornok, Nikolai Makarov elmondta, hogy a NATO keleti irányú terjeszkedése annak veszélyét rejti magában, hogy megnövekszik azon helyi konfliktusok száma, amiben Oroszország is érintett lesz. Makarov az orosz fegyveres erők tábornoki karának feje, ami jelenleg a legmagasabb katonai pozíció az orosz fegyveres erőknél.
A Varsói Szerződés megszűnését követően több kelet-európai állam - amely egykor része volt a szovjet érdekszféra befolyási övezetének - csatlakozott a NATO-hoz, ami hosszú távon sérti Oroszország érdekeit. Az orosz vezetés úgy hiszi, kifejezetten azért álltak össze ezek az országok, hogy körülfogják Oroszország nyugati határait.
A tábornok elmondta: a helyi fegyveres összetűzések kirobbanásának valószínűsége az egész határ mentén jelentősen megemelkedett. Bizonyos feltételek mellett a helyi és térségi konfliktusok egy jóval nagyobb léptékű háborúvá szélesedhetnek, ami felveti a nukleáris fegyverek használatának lehetőségét is.
A NATO a korábbi háttérmegállapodásokat megszegve, keleti irányba előrenyomulva bekerítette Oroszországot
Lengyelország, Magyarország, Csehország, Lettország, Észtország, Litvánia azok közt az országok közt vannak, amelyek a Varsói Szerződést NATO-tagságra cserélték. Oroszország hadilábon áll azzal is, hogy az Egyesült Államok egy amerikai rakétavédelmi pajzsot tervez Európa fölé.
"Az európai rakétavédelmi pajzs ma egy igen komoly probléma" - mondta Makarov tábornok.
A nukleáris fegyverek megoszlása országonként
Oroszországnak szintén nagyon feszült kapcsolatai vannak Grúziával, a 2008-as, két vitatott tartományt érintő háború miatt. Grúzia aktívan NATO-tagságra törekszik. Makarov tábornok külön kiemelte, a NATO terveiben szerepel az, hogy tagságot ajánl Grúziának és Ukrajnának, ami potenciálisan fenyegeti Oroszországot.
A nemzet katonai irányelve kimondja, hogy nukleáris fegyver használható arra, hogy megakadályozzon egy nukleáris támadást Oroszország vagy egy szövetséges ellen, vagy hogy megakadályozzon egy széleskörű hagyományos támadást, ami Oroszország létezését fenyegeti. Oroszország úgy látja a NATO terjeszkedését, beleértve a hajdani szovjet tagállamokat és a szovjet-blokk egykori tagjait Kelet- és Közép-Európában, mint a legnagyobb fenyegetést Oroszország biztonságára.
Makarov tábornok korábban szakaszparancsnok volt a kelet-német területen állomásozó Szovjet Hadseregben, és több stratégiailag fontos területen is Moszkva szolgálatában állt. A Szovjetunió idején a szovjet erőknél szolgált Szibériában, és a vörös zászló bukása után a tadzsikisztáni orosz erők vezérkari főnöke volt.
A tábornok Vlagyimir Putyin szövetségese. Az Oroszországban zajló politikai változásokkal együtt kerültek előtérbe kemény nézetei is, amelyek szívesen látnák Putyin elnökként való visszatérését a Kremlbe. Putyin, aki korábban a KGB állományában szolgált, egyre több kritikát fogalmaz meg a Nyugat imperialista törekvéseivel és zsákmányszerző háborúival kapcsolatban, valamint a világon élősködő amerikai pénzügyi rendszer vonatkozásában.
Bár a Szovjetunió összeomlásakor, a 90-es évek elején Oroszország egy csődbe jutott, gyenge államnak tűnt, és úgy is kezelték, mint egy olyan hatalmat, amit legyőzött a NATO, azóta a NATO nem csak hogy felfalta az Oroszország holdudvarát képező államokat Kelet-Európában, de még 1998-ban Jugoszláviát is bombázták, Oroszország legközelebbi szövetségesét Európában.
Ehhez nem kell magyarázat és nincs mit hozzáfűzni...
Vlagyimir Putyin 2000-ben lett Oroszország elnöke. Kormányzása alatt az orosz gazdaság hatszorosára nőtt és a hetedik legnagyobbá a világon. Putyin alatt az orosz ipar 76%-al nőtt, a befektetések 125%-al bővültek, a reálbevételek majdnem megduplázódtak, és a havi átlagfizetés hétszeresére nőtt 80$-ról 640$-ra. 2000-től 2006-ig a fogyasztási hitelek negyvenötszörösükre nőttek és a középosztály 8 millióról 55 millióra bővült. A szegénységi küszöb alatt élő emberek száma a 2000-es 30%-ról 14%-ra csökkent 2008-ra.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO)
Nyolcéves kormányzása alatt nagyobbrészt helyreállította az orosz katonai erőt és befolyást. Szövetséget kötött Észak-Koreával, Kínával, Mongóliával és Kazahsztánnal, hatékonyan biztosítva Oroszország keleti és déli határait.
Oroszország ma éles ellentétben áll 20 évvel ezelőtti önmagával. Az ország többé nem szegény, felhalmozott 516 milliárd dollár valutatartalékot, ami a harmadik legnagyobb a világon, csak Kína és Japán előzi meg. Oroszország leelőzte Szaúd-Arábiát, a világ legnagyobb olaj-exportőrét, ami azt is eredményezte, hogy a világ legnagyobb gázexportőreként Oroszország energiahordozók terén szuperhatalom lett. Oroszország egy erősen tudományos, repülőgép ipari és hadiipari nemzet, általános vélekedések szerint a világ második legfejlettebb haderejével bír az USA után.
Rengetegen szeretnék látni a gyakorlatban is, hogyan kormányozná tovább Putyin Oroszországot egy új, megváltozott világban - amiben a NATO már a múlté.
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info

2011. november 15., kedd

AMI JÖN

 
AMI JÖN AZ IT LESZ
A világkormány felállításának előkészületei a szemünk előtt folynak. Színfalak mögött folyó munkálatok nyoma itt-ott előbukkant a gazdaságban és a politika világában, így aki nyitott szemmel jár, nap, mint nap belebotlik ennek jeleibe.Ez egy természetellenes rendszer, ami soha nem jönne létre magától, hanem a hatalmi elit próbálja a világra erőltetni a fennálló, legtöbbször általuk gerjesztett problémák megoldásaként. Szükséges, hogy mindez aránylag gyorsan és egyszerre történjen. A klónozással, biotechnológiával és informatikával kapcsolatos kutatásokat, fejlesztéseket ezért támogatják. A pénzügyi terroristák, akik a gazdasági összeomlást előidézték most a válságot kihasználva a gazdaság megmentőiként tetszelegnek, miközben egy igazi banki puccsot felügyelnek a Goldman Sachs beépített emberivel az élen
EGY HATALOMÁTVÉTELT HAJTANAK VÉGRE. 


Folyik a szükséges hálózatok kiépítése, hogy amikor eljön az idő, fennakadás nélkül és áttörhetetlenül működjenek..  Természetesen, fontos lépés saját vagyonuk elhelyezése is, hogy amikor megadják a jelet és elindulnak a dominók, sajátjaik állva maradjanak. A lufit kidurrantó csalók most a világ megmentőinek szerepét játsszák, akik elhozzák a szabadítást. A nemzetközi határok lassan eltűnnek. A világ egy óriási hálózattá alakult, ahol minden mindennel összeköttetésben van.. Az egész EU adósságválság nem egyéb, mint a már fent is említett banki államcsíny, melynek célja a hatalmat azoknak a kezébe juttatni, akik a válságot 2008-ban a hitelek hirtelen megvonásával elindították..  Lassan minden a helyére kerül, hogy elkezdődhessen a világtörténelem utolsó nagyjelenete. Miért költenek egyes kormányok milliókat háborúra, ami csak romlást és pusztítást hoz, míg a szegények tovább szenvednek? Jelenések 13, 13-14  Nagy jeleket tesz, még tüzet is parancsol le az égből a földre, az emberek szeme láttára és megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket képes megtenni a fenevad nevében. Igazi vízválasztó előtt állunk és bár az események pontos alakulása, a fenti okokból még nem egyértelmű, olyan alapvető változásoknak vagyunk szemtanúi, melyek a IRÁNYITOK DÉMONÁNAK*ANTI KRISZTUS *  színrelépését időben közelebb hozzák. Az emberiség által hozott döntések csupán az események sebességére lesznek hatással. „Ezek nagyon veszélyes, katasztrofális következményekkel járó forgatókönyvek . Az eurózóna válsága és várható összeomlása az európai (és a világ) hírcsatornáinak vezető híre a napokban.. Az irányitoknak esze ágában sincs feladni az Európa egyesítésére és központosítására irányuló törekvéseit, sőt, a jelenlegi káosz kitűnő alkalom, hogy a jelenlegi eurózóna hamvaiból egy új „Európai Kazár Egyesült Államokat ” *a démonok irányitása alatt hozzanak létre. A színpad készen áll a mindent elsöprő válság elindítására.

A Telegraph a következőket írja:
„Az eurózóna összeomlása egy pillanat alatt elsöpörné az európai gazdaság felét, a 30-as évek világgazdasági válságához hasonló nyomorba taszítva a kontinenst, figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke.”
[Értjük az üzenetet? Eurózóna, azaz egyesült Európa nélkül a nyomor vár ránk.]
Az irányitok azzal is tisztában van, hogy Európa országai és lakosai csak végső kétségbeesésükben fogadnának el egy ilyen megoldást .IRÁNYITOINK  kifejezetten várják  az eurózóna teljes összeomlását.
A Guardian egyik cikke Angela Merkel-t idézi:
„Angela Merkel, német kancellárasszony elmondta, hogy a helyzet igen kellemetlenné vált és a politikai integrációs folyamat felgyorsítására szólította fel az eurózóna tagállamokat. ’Eljött az új Európa megszületésének ideje,’ mondta. ’A világ sebesen változik, tehát készen kell állnunk, hogy szembenézzünk a kihívásokkal. Ehhez több kell Európából, nem pedig kevesebb!’”
Milyen is lesz ez az új Európa? A Daily Mail cikke a „Negyedik Birodalom felemelkedéséhez hasonlítja Németország európai térnyerését” és a következő igen megdöbbentő megállapítást teszi a mélyebb gazdasági integrációt illetően:
„Ez a szuverenitás teljes elvesztését jelentené azokban az országokban, melyek egykor a Harmadik Birodalom vasökle alatt léteztek 70 évvel ezelőtt.
Ne legyenek kételyeink a pénzügyi uniót illetően. Az új pénzügyi rendszer közös gazdaságpolitikát, egységes adórendszert, egységes társadalombiztosítási rendszert, közös adósságot, egyesített gazdaságot és egyetlen, közös pénzügyminisztert jelent, és valamennyi német.
Hogyan funkcionálhat tovább globális gazdaságunk, ha nemsokára kétszeres árat kell fizetni a szállításért? Mi lesz azzal a sok százmillió emberrel, aki már most is alig képes ételhez jutni? A legfontosabb források és élelmiszerek ára gyors ütemben növekszik. Hiába a fejlett technológia és modern tudomány, a világ nem képes működni olaj és élelmiszer nélkül és éppen e két alapvető forrás ára emelkedik leginkább..
Az elmúlt év során szinte minden alapvető élelmiszer ára emelkedett:
·         kukorica ára megkétszereződött az elmúlt hat hónap során,
·         A búza ára egy év alatt kétszereződött meg,
·         A szójabab ára 50%-kal emelkedett tavaly június óta,
·         A gyapot ára szintén megkétszereződött egy év alatt,
·         A narancslé ára 2009 óta megkétszereződött,
·         cukor ára 30 éve nem volt ilyen magas.
Egyelőre Európa lakossága nem akarja ezt az új európai „valamit”. Ezért van szükség még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre.  Szorosan integrált európai birodalmat akarnak létrehozni , amilyet a világ az ókori Róma bukása óta nem látott. Amennyiben az olaj árának emelkedése miatt tovább lassul a gazdaság , legalább fél tucat európai állam megy  csődbe. Bolygónk úszik az adósságban, és ami a legrosszabb, ha az adósságállomány növekedése megáll, ez az adósságra épült rendszer összeomlik.Ez a cél igy egy uj megmentöként fellépó VILÁGKORMÁNY uralma alá kerülünk. Nem hangzik túl jól. Az idegen elit azonban ezt akarja. Mint mindig, a cél most is még több hatalmat szerezni. Az IDEGEN IRÁNYITOK kasztjába tartozo * Antikrisztus* minden valószínűség szerint élő személy, kiléte nem ismert. Amikor megjelenik a világ színpadán a legtöbb ember a béke emberének, egy bölcs és megnyerő vezetőnek tartja majd,hogy ez igy legyen szükség van még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre.. Még nem vette át a személyes irányítást a világ felett, sok jel mutat arra, hogy az őt támogató lelki erők egyre erősödnek és serényen ügyködnek a háttérben, megpróbálva minél több embert befolyásolni és rávenni, hogy akarva vagy akaratlanul segítsék őket céljaik megvalósításában. Az öt szolgáló emberek, tudatosan vagy tudtukon kívül, előkészítik a terepet a hamis megváltó színrelépésére. Ezek az események egyáltalán nem természetesen, maguktól történnek, hanem egy nagyon is határozott cél és hatalmas erők mozgatják őket. Hosszu évek óta dolgoznak a szuverén országok gazdaságainak destabilizációján, egyiktől a másikig haladva szépen sorban, káoszt teremtve mielőtt a háttérből átveszik felettük a teljes hatalmat.Kényszerböl EL FOGJÁK FOGADNI az egységes világkormányt.Ezért  a helyzetnek sokkal kétségbe ejtőbbé kell válnia. A központi bankok csak nyomtatnak, nyomtatnak végeláthatatlanul, amíg a szóban forgó pénz teljesen elértéktelenedik vagy beüt egy válság, Az irányitok a második eshetőséget remélik, de jelenleg úgy tűnik, néhány kártya hiányzik ahhoz, hogy övé legyen a kör. Mennyi és mennyi alakban kísért, rombol, szít viszályt, ármánykodik, fertőz, gyilkol és pusztít. Sokféle a sátán, és akkor a legveszedelmesebb, legundorítóbb, amikor jónak, becsületesnek, tisztának maszkírozza magát.


A világkormány felé való törekvések nagy részét az önzetlenség zászlaja alatt hajtják végre, pedig a valóságban kizárólag saját céljaik megvalósítása, azaz a világ feletti teljes hatalomátvétel, nem pedig az emberiség jóléte érdekli őket. Soha senkinek nem nyújtanak segítséget feltétel nélkül, melyek sok esetben nagyon szigorúak. Mára a legtöbb ország a világon a háttérből irányító hatalom  kezében van, akik kényük kedvük szerint diktálnak nekik saját céljaik szerint, ezzel is saját emberük színrelépését segítve. egyre nagyobb a zűrzavar, Az emberek pedig, legalábbis azok, akik nyitott szemmel járnak, kezdenek ráébredni, hogy nem minden úgy történik, ahogyan azt a híradások feltüntetik.Megtörténik egy   istentelen kormány felemelkedése, melyet egy démoni diktátor vezet majd, akit maga a démoni irányito idegen  száll meg, és akit az Antikrisztusként ismernek. 


A világ kétségbeesésében ehhez a politikai „szuperemberhez” fordul, remélve, hogy megoldja a fenyegető problémákat, orvosolja a gazdasági hibákat, egyesíti a megosztott politikusokat, véget vet a vallási perpatvaroknak, véget vet a nukleáris katasztrófa veszélyének. Bár az előttünk álló évek ijesztőnek tűnhetnek, ezek az események az Öregisten  Isten tervének részei. Minél hamarabb veszi kezdetét ez a sötét időszak, annál hamarabb. vége lesz a szenvedésnek, fájdalomnak és emberi gonoszságnak. Akkor, és csakis akkor lesz képes győzedelmeskedni az igazság és végre „a föld tele lesz az Öregisten  dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.A várakozás idejét éljük nem tudjuk sürgetni a történéseket csak hozzá tenni .Aminek kell megtörténik az igazak népe feltámad
.UJRA MAGYAR IGAZ MAGYARRÁ VÁLIK NÉPÜNK .
Szél sírta,
Csillag súgta,
Én csak lejegyeztem...
Nádszigeten,
Hol tündér táncol
A tábortűz fényinél,
Öreg pákász,
Talán táltos?
Fiainak mesét regél:
"Koppány testét
Egy vén tölgy alá
A Berekbe rejtettem.......
Íját, kardját,
Szellő lovát
Mind vele temettem.
Mentem volna én is vele,
Hogy szolgáljam Uramat
De nem mehettem......
Áll még a harc! -sírva tettem dolgomat.
A vén tölgy alatt,
Ott a nagy kő,
Én róttam a szavakat.....
S hogy ne feledje
Soha senki
Koppány vezért, jó Uramat
A legkisebbnek adjátok át
Féltve őrzött titkunkat.... "
Siófok, 2010.márc.22.

 "Amikor a családban a vallástalanság kerül túlsúlyba, a család nőtagjai beszennyeződnek, ha pedig a nők rossz útra térnek, az nem várt utódokat eredményez. A nem várt nemzedék szaporodása kétségtelenül pokoli életet teremt a családnak és a családi hagyományok lerombolóinak egyaránt. Az ilyen erkölcstelen családok ősatyái visszaesnek, mert többé nem áldoznak nekik ételt és vizet. Azokra akik lerombolják a családi hagyományokat, az örök pokol vár."
/Bhagavad-Gita 1.40,41,43./
ÉPITSÜK UJJÁ AZ ÖREGISTEN SEGITSÉGÉVEL .
Végezetül pedig mindenkinek ajánlom figyelmébe Mohammed próféta szavait.
"Mindenki, aki a zsidók barátja, hozzájuk fog tartozni sõt közülük lesz egy."


SEKELI  ATYA
FELHASZNÁLT IRODALOM***IDÖK JELEI **BIBLIA ,?*** Bhagavad-Gita