SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. augusztus 15., hétfő

Az örök zsidó




Az örök zsidó 

Nemrégiben eljutott hazánkba a Gede testvérek jóvoltából egy remek korrajz, egy dokumentumfilm, mely korrekten bemutatja a világzsidóság jellemét és történetét a hagyományos európai erkölcs tükrén keresztül. A film címe: Az örök zsidó (Der ewige Jude) és 1940-ben készült Fritz Hippler kitűnő rendezésében.

A II. Világháború során, a német hadjárat Lengyelországban lehetővé tette, hogy a zsidó népet a saját fészkükben megismerhessék, életüket e filmmel bemutassák, dokumentálják. 

A filmkészítők 1940-ben meglátogatták a Lodz-i gettót, hogy a zsidók közreműködésével eredeti felvételek alapján világosabban mutassák be a zsidók romboló és vérszomjas, kegyetlen természetét úgy, ahogy addig sosem láthattuk. A látszólag civilizált zsidók: politikusok, pénzemberek, stb., akiket a médiákban mutogatnak és szerepeltetnek, tökéletlen, sőt hamis képet adnak számunkra a zsidók igazi faji jelleméről. Ez a film eredeti felvételeket mutat be a lengyel gettókról. Olyannak mutatja a zsidókat, amilyenek valójában, mielőtt elrejtőznek volna a civilizált európaiak maszkja mögé.

A zsidóság az un. felvilágosodás-sal indította meg hadjáratát a keresztény Európa ellen. Szorgos, türelmes aknamunkával elérték, hogy a XX. század elejére már a világ gazdasági uraivá váljanak. Egy amerikai filmrészlet bemutatja a Rotschild család trükkjeit, melyekkel a világ legnagyobb bankjává lettek. Az 1918-19-es bolsevista forradalomban vezető szerepet játszottak Németországban (is), majd a politikai és gazdasági életben is vezető szerepet kaptak ugyanott. Csalásra és vesztegetésre alapuló gazdaságot hoztak létre. A kulturális életet is uralták, megdöbbentő ferde gondolkodásukkal, a művészetet telerakták mocskosnál mocskosabb alkotásokkal. 

E film elkalauzol mocskos, gondozatlan lakásaikba, láthatjuk mindenapi életüket, amiből világosan kitűnik, hogy megélhetésüket nem munkával, hanem főként mások kizsákmányolásával és csalásokkal keresik meg. Bemutatja purim ünnepüket, melynek során visszataszító vonaglásokkal ünneplik az ókorban történt tömeggyilkosságukat, mikoris 75 ezer védtelen perzsát legyilkoltak azok hazájában. Bemutatja még a talmud-iskolát, ahol kitanulják gazemberségeiket, és a zsinagógát, ahol "istentiszteletük" közben is kereskednek. De láthatunk a filmen zsidó vágóhidat is, ahol szörnyű kínzások után vágják le a szerencsétlen marhákat.... Összességében kitűnő, de ugyanakkor megrázó, sőt időnként gyomorforgató kor- és néprajzi dokumentumfilm "Az örök zsidó"! (Természetesen, a film megtekintésénél figyelembe kell venni, hogy készítése óta eltelt 70 év, így senki ne várjon Discovery World stílusú, pörgős ismeretterjesztő filmet!)

Visszatérve a film magyarországi bemutatójára, köztudott, hogy azt Sintér Sándor, Likud Viktor simlis belügyérje komoly rendőri erők felvonultatásával megakadályozta azt (Itt szúrom közbe, ilyesmire mindig van elég rendőr - minden mozilátogatóra legalább két rendőr jutott! -, nem úgy, mint pl. a borsodi kis falvakban a dolgos magyar emberek védelmére a tomboló cigányterrorral szemben!). Tehát a bemutató elmaradt, de a cionista világhatalmat kiszolgáló magyar helytartóság az Internet korában nem lesz képes megakadályozni, hogy az igazság eljusson az emberekhez! 

A Mo.-i bemutató megakadályozása (helyszín: Hegedűs Gyula utca ) 


Íme, itt a film! Letölthető! Az örök zsidó (ráégetett felirattal!)SAJNOS MÁR NEM ELÉRHETÖ.



És online itt meg is tekinthető!NÉZD AMIG TEHETED


Remélem, a filmet látva, egyre kevesebb illúziójuk marad a magyar embereknek a zsidókkal, a zsidósággal kapcsolatban! De a narancskormány identitását illetően is elgondolkodnak!...
FORRÁS