(…) Ki sejti, hogy milyen őseredetű tanításokon alapszik a zsidó bosszú?
Ki tudja, hogy mit jelent a Purim ünnepe? Ki látta már a Purim ünnepet? Ki látta már a zsinagógákban lerészegedő zsidókat, akik egyébként antialkoholisták, de akiknek ezen a napon vallási kötelességük, hogy berúgjanak.
Purim-karnevál Izraelben
Ki tudja a „bibliaolvasó” nemzsidók közül, hogy a zsidóság a Purimot a világtörténelem egyik legnagyobb tömeggyilkosságának emlékezetére ünnepli ma is, mint örömünnepet?!
Több mint kétezer-háromszázötven éve már az első Purimnak, de Mordeháj és Eszter királynő utódjai még mindig megsütik a Juda oroszlánjával ékesített kalácsokat. A zsidó férfiak még mindig lerészegednek Ádár hónapjának tizennegyedik napján a bor és bosszú mámorától.
És a zsinagógákban, mikor Eszter királynő könyvét olvassák, a kaftánok zsebéből mindig előkerülnek a Hámán-botok, amelyekkel a hívő zsidónak szimbolikusan a templom padjára kell ütni, valahányszor Ahasvérus kincstartójának neve előfordul a szövegben.
Kétezer-háromszázötven év múltán is egy nép kollektív bosszúja, olthatatlan gyűlölete sújt le arra, aki Ábrahám szent magjára akarta emelni kezét. A keleti zsidóság zsinagógáiban bortól, pálinkától szédült zsidók tántorognak ezen a napon. Belzben, Sadagorában palesztinai táncosnők járják a buja keleti táncokat. A tömeggyilkosságnak, bosszúnak szép ünnepe ez.
– Nézzük, mire tanítja a zsidóságot Eszter királynő könyve? Mi történt az első Purimkor?
Eszter könyvének tanúságtétele szerint Ahasvérus perzsa király megharagudott perzsa származású feleségére és új asszonyt keresett magának. Az új királynőt a Babilonba hurcolt zsidó lányok között találták meg. Eszter a királynak és környezetének nem árulta el származását, sem nemzetiségét. Márdokeus, Eszter nagybátyja, határozottan így parancsolta ezt.
Purim Miskolcon, 1930-ban
Az öreg Márdokeus ezzel politikai iskolát alapított. A király hálószobájáig juttatta el, és előre kijelölte azoknak a zsidó nőknek az útját, akik így jutottak királyok, császárok, köztársasági elnökök, államférfiak közelségébe, hogy azoknál a zsidó nacionalizmus céljait érvényesítsék. Odajutottak, noha ezzel megtagadták a mózesi parancsot.
Ebben az időben az Agágabeli Hámán lett Ahasvérus király kincstartója, vagy mint ma mondanánk, miniszterelnöke. A Bibliából nem tűnik ki, hogy miért, de Hámán „a zsidók ellensége volt”, s így vádolta őket a király előtt:
„Van egy nép elszórva és elkülönítve a népek között (!) országod minden tartományában és az ő törvényeik különböznek minden nemzetségétől, a király törvényeit nem teljesítik. (Eszter könyve 3. rész 8.)”
Eszter könyve szerint a király el is rendelte, hogy Ádár hónapjának tizenkettedik napján a zsidókat lemészárolják. Az öreg Márdokeus azonban értesült a király tervéről és üzenetet küldött unokahúgának, hogy menjen a királyhoz és „esedezzen az ő nemzetségéért”. A zsidó királynő erre lakomára hívta Hámánt és a királyt.
„És mondá a király másodnapon, borivás közben: Mi a te kívánságod, Eszter királynő? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az ország fele is, meglészen.” (Eszter 5. fej. 3.)
Eszter könyvéből világos, hogy a király már erősen beborozott állapotban volt, amikor az asszony Hámánt, a „gyűlöltöt” elkezdte vádolni. Ahasvérus haragjában kiment a pálmakertbe és ezalatt Hámán már az életéért könyörgött a királynőnek. A módszerek már akkor is nürnbergiek voltak: hazugság és rágalom! A királynő azzal vádolta Hámánt, hogy a király távollétében erőszakot akart elkövetni rajta. A király erre elrendelte, hogy kincstartóját azonnal akasszák fel egy ötven könyök magas akasztófára.
A kincstartó teteme még ki sem hűlt, amikor megtörtént a – hatalomátvétel. A szép zsidólány parancsára a király Márdokeust nevezte ki miniszterelnökké s ugyanakkor Indiától Szerecsenországig kitört a véres tömegmészárlás, amelyet azok a zsidók hajtottak végre, akiket tulajdonképpen semmi sérelem sem ért. Hiszen Hámán terve legfeljebb terv volt. Hámánt, aki a felelősséget viselte, felakasztották. Mint akkor, s azóta is, ha a hatalom a kezükbe került, véresen ünnepelték meg diadalukat. A zsidó királynő férje a bábállamférfi őskori példaképe, megengedte, hogy a zsidók „megbosszulják magukat ellenségeiken”.
A mózesi nacionalizmus az első Purim óta fürdik a megbosszultak vérében.
„A zsidóknak világosság támada, öröm, vígasság, tisztesség!” (Eszter könyve 8. 16.) – mondja az Ószövetség. „Mert magok vőnek hatalmat azokon, akik őket gyűlölik.”
„És leverték a zsidók minden ellenségüket, fegyverrel megölvén és megsemmisítvén azokat és akaratok szerint cselekedének gyűlölőikkel.” (Eszter könyve 9. 5.)
Eszter könyve részletesen felsorolja ennek a páratlan tömegmészárlásnak áldozatait. Elmondja mindenekelőtt, hogy megölték Hámán tíz fiát, akiknek egyetlen bűnük volt, hogy apjukat „antiszemitának” tartották. Susan várában megöltek előbb 500, majd 300 férfit, a tartományokban minden ok nélkül meggyilkoltak „gyűlölőikből hetvenötezret”.
Ennek a mészárlásnak arányait csak úgy érthetjük meg, ha nem a mai nagy számokat látjuk szemeink előtt. Nagy Sándor serege, amellyel meghódította Indiát, 47.000 emberből állott. Marathonnál a perzsa hadsereg létszáma 5000 főre rúgott és a canneai csatát 20.000 harcossal vívta Hannibál. A Perzsiában lemészárolt 75.000 ember ókori viszonylatban félelmetesen nagy szám.
„Történt ez Ádár hónapjának tizenharmadik napján és megnyugovának a tizennegyediken és tették ezt vigalom és öröm napjává.” (Eszter 9. 18.) Mert agági Hámán, Hammedetának fia, minden zsidók ellensége szándékozott (!) a zsidókat elveszejteni és Purt, azaz sorsot vetett, hogy őket megrontsa és megsemmisítse. Annak okáért elnevezték e napokat Purimnak a Pur nevéről.” (Eszter 9. 24.) „Elfogadák a zsidók mind magukra és mind ivadékaikra és mindazokra, akik hozzájuk csatlakoznak, örök időkre megtartják e két napot írásaik és határozataik szerint. És ezek a napok emlékezetben lesznek és megülik azokat nemzedékről nemzedékre, családról családra, tartományról tartományra és városról városra. Ezek a Purim napjai el nem múlnak a zsidók között és emlékük ki nem vész ivadékaik közül.” (Eszter 9. 25– 27.)
Huszonnégy évszázadon át nép még nem tartott meg jobban fogadalmat, mint ahogy a zsidók megtartották a Purim ünnepét. Évről évre megülték a bosszú és mészárlás emléknapját. A vér, bor mámora, a kielégített bosszú diadalérzete szállt városról városra. A szalmatetős falusi zsinagógákban és a világvárosok hatalmas, kupolás zsidó templomaiban a Purim vallási és nemzeti ünneppé vált. Egy szédült, őrjöngésig fokozott nacionalizmus diadalnapjává.
Szenes Hanna magyar katonaruhában Izraelbe való kivándorlása előtt
E sorok írója látta egy vidéki magyar városban a zsinagógából négyes sorokban kitántorgó kaftános sereget. Purim ünnepe volt. A gyertyák lobogtak és a gyertyák tüzénél is égetőbben lobogott a gyűlölet, amely ott kavargott a keleti táncban, a különös kurjongatásokban. Egy mindent felperzselt örökletes gyűlölet, a nacionalista fanatizmus infernói képe volt. Az emberek elmentek mellette és azt mondták: „ünnepük van a zsidóknak.”
Az illuminátusok szektái, vagy Marx tanítása mögött ez az örökletes gyűlölet lobogott. Ez változtatta a gyűlölet hitvallásává a marxista szocializmust. Ennek a gyűlöletnek apostolai álltak forradalmak, lázadások, kommunista felkelések mögött és kerültek hatalomra a bolsevizmussal. Talán egyszer majd megírják a modern Hámánok történetét. Azokét a politikusokét, papokét, államférfiakét, írókét, újságírókét, akik elég vakmerőek voltak meglátni a purimi gyűlölet veszedelmét a keresztény világban. Hogyan üldözték végig a világon a modern Hámánokat, hogyan tették tönkre családjaikat, taszították nyomorba gyermekeiket és végül hogyan akasztották fel gyűlölőiket?! (…)
Marschalkó Lajos: Világhódítók
(Kuruc.info)
