(Tessék csak a kiemelt részeken elgondolkodni!! A szerző most nem érdekes. Az utolsó bekezdés különösen "érdekes", a jóbbik lemaradt, de a fontos az, hogy a zsidesz mire készül... )
Igazából nem róluk lesz szó. Hanem arról, hogy ideje lenne feltámadniuk. Hogy legalább tudjuk, mivel kell szembenéznünk pillanatokon belül.
El kell merülni Zemplén és a Cserehát falvaiban. Hogy megértsük, mit is jelent valójában a nyomor, s mindaz, ami vele jár.
Zemplén és a Cserehát egyes falvai már nem Magyarországon vannak. Nem Európában vannak. Nem a Homo sapiens benépesítette Föld nevű bolygón vannak. Hanem túl mindenen, ami emberi, s ami még emberi maradt. S ez már régen nem „cigányügy”. Ez a mi ügyünk.
Ami Zemplén és a Cserehát falvaiban kinőtt a nyomorból, az elől nincs már menekvés. Abból a nyomorból legelőször a felfoghatatlan, iszonytató agresszivitás nőtt ki. Az egyszerű lopás már az élet része. A tolvajnak is, a meglopottnak is. De lassan az lesz a mindennapi brutalitás is. „Hétköznapi fasizmus” – mondhatnánk a közhelyet, hogy ne legyen ostoba közhely. Mert ott most ez van: hétköznapi fasizmus. A nyomor trónjára ült többség bosszút áll az ott felejtett kisebbségen. S hogy senki ne tévedjen: ott már a cigány a többség. Mert lassan minden nem cigány elmenekült. Még néhány konok öreg húzza, s néhány középkorú, akinek végképp nincs hová mennie. Ők jönnek haza az esti busszal Kazincbarcika vagy Ózd rettenetes gyáraiból, s a kocsma előtt összegyűlt horda gúnyosan üvölti feléjük: „Mi van, parasztok! Dolgozni voltatok!?” És röhögnek, ahogy a hiéna röhög a kilátástalan éjszakában…
Igazából nem róluk lesz szó. Hanem arról, hogy ideje lenne feltámadniuk. Hogy legalább tudjuk, mivel kell szembenéznünk pillanatokon belül.
El kell merülni Zemplén és a Cserehát falvaiban. Hogy megértsük, mit is jelent valójában a nyomor, s mindaz, ami vele jár.
Zemplén és a Cserehát egyes falvai már nem Magyarországon vannak. Nem Európában vannak. Nem a Homo sapiens benépesítette Föld nevű bolygón vannak. Hanem túl mindenen, ami emberi, s ami még emberi maradt. S ez már régen nem „cigányügy”. Ez a mi ügyünk.
Ami Zemplén és a Cserehát falvaiban kinőtt a nyomorból, az elől nincs már menekvés. Abból a nyomorból legelőször a felfoghatatlan, iszonytató agresszivitás nőtt ki. Az egyszerű lopás már az élet része. A tolvajnak is, a meglopottnak is. De lassan az lesz a mindennapi brutalitás is. „Hétköznapi fasizmus” – mondhatnánk a közhelyet, hogy ne legyen ostoba közhely. Mert ott most ez van: hétköznapi fasizmus. A nyomor trónjára ült többség bosszút áll az ott felejtett kisebbségen. S hogy senki ne tévedjen: ott már a cigány a többség. Mert lassan minden nem cigány elmenekült. Még néhány konok öreg húzza, s néhány középkorú, akinek végképp nincs hová mennie. Ők jönnek haza az esti busszal Kazincbarcika vagy Ózd rettenetes gyáraiból, s a kocsma előtt összegyűlt horda gúnyosan üvölti feléjük: „Mi van, parasztok! Dolgozni voltatok!?” És röhögnek, ahogy a hiéna röhög a kilátástalan éjszakában…
A kirabolt öregasszonyokat, idős házaspárokat egyre gyakrabban össze is verik. (Gadnán megerőszakolták a nyolcvanéves asszonyt, majd fejszével levágták a lábát. Uramistenem!) Azóta, ha egy öregember éjjel felriad a szomszéd szobából áthallatszó zajra, magára húzza a takarót, és lapul, legalább az élete megmaradjon. Aztán másnap csöndesen odaadja az ország egyik legszebb református templomának kulcsát az arra vetődő idegennek. Az ufónak.
Az egyik faluból tavaly költözött el a legutolsó magyar család. A templom harangját azóta azért nem tudják ellopni, mert elrontották a sorrendet: előbb a harangtoronyba vezető falépcsőt vitték el, és tüzelték el, így most nem férnek hozzá a haranghoz.
 |
| roma cimer |
A másik falu megmaradt iskolájába 165 gyerek jár, közülük 151 cigány. Az átlagos IQ hetvenes – ez az imbecilszint. Itt húzza az igát néhány szent őrült pedagógus, aki a májusi fizetését már nem kapta meg, mert a maradék pénz elment segélyre. És a hetedikes „tanuló” már terhes. Ikrekkel…
A harmadik faluban egy vállalkozó tíz cigányt akart felvenni állandó munkára, több pénzért, mint a segély. Kettő volt hajlandó elmenni dolgozni… És ülnek a porban, arcukon nyál csorog, és megdobálják az idegent.
A negyedik faluban a cigány uzsorás tizenhárom éves gyereklánnyal „él együtt”. Mindenki tudja, hogy uzsorás. Mindenki tudja, hogy gyereket hág. Baja nem lesz belőle. A törvények is mások arrafelé.
A barbárok foglalhatták el így valamikor Rómát. Bizony. A Zemplén és a Cserehát Magyarország legszebb vidéke. A Rákócziak földje. Illetve: volt. Ma: egy másik bolygó. S lehet erre finnyáskodni is, s lehet felháborodni és rasszizmust üvölteni. De értelmetlen. Az itt leírtak: fényképek. Pillanatfelvételek. Hiperrealista képek. S jó, ha tudjuk: amikor majd elmenekül onnan az utolsó magyar is, és már végképp nem lesz kitől és mit ellopni, akkor ez a populáció meg fog jelenni a városainkban. Jönnek majd kurvának, rablónak, gyilkosnak. És majd akkor tessék finnyáskodni…
Ideje van a falukutatásnak. Hogy lássuk és tudjuk, amit nem merünk látni és tudni. Pedig valami megoldást találnunk kell, méghozzá azonnal. Ami pedig bizonyos: aki tízéves koráig ebben a közegben szocializálódott, örökre menthetetlen. Ha valamit kezdeni akarunk mindezzel, le kell mondjunk néhány generációról. Ám a most hároméveseket ki kell szakítani ebből a környezetből. Akárhogyan, akármilyen áron. És el kell érni, hogy hetente legfeljebb hat-nyolc órát töltsenek otthon. Máskülönben végképp vége lesz mindennek.
Bayer Zsolt
