SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. május 14., szombat

U.N.D.O.R.Í.T.O galádságok sokasága.




Ami most következik, az a világ legnagyobb gaztetteinek és egy nép óriási pénzéhségének U.N.D.O.R.Í.T.O galádságok sokasága!!!

Benjamin Harrison Freedman (NY,1890-1984)

Zsidó családban nőtt fel és zsidó vallás szerinti nevelésben részesült. Üzleti karrierje során ő lett a Woodbury Soap Company cég fő tulajdonosa. Tanúja volt és bizonyos fokig közvetlen résztvevője azoknak a politikai és pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás zsidó hegemónia alá kerülését. Mint a zsidó érdekek képviselője bejárása volt az Egyesült Államok hét elnökéhez.Szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. A zsidó történelemben és kultúrában szerzett jártassága és kutatásai eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidókra és a judaizmusra vonatkozó közkeletű elképzelések részben tévesek, és még magukat ezeket a kifejezéseket is el kell utasítani.



Benjamin H. Freedman beszéde I. rész, 1961, Washington

Benjamin H. Freedman beszéde II. rész, 1961, Washington

Arthur Balfour
http://www.youtube.com/watch?v=pRj2hb...
http://en.wikipedia.org/wiki/Arthur_B...
http://hu.wikipedia.org/wiki/Balfour-...(1917)
http://zsido.awardspace.com/exodus/EX...

A Hóli Lend megszerzése:
http://www.youtube.com/watch?v=_Bo992...

A trianon-földosztás, 117 fős zsidó küldöttségének vezetője, Bernard Baruch:
http://www.youtube.com/watch?v=lnZBhs...

Benjamin H. Freedman beszéde III. rész, 1961, Washington

 Nemzetközi zsidó bojkott,Daily Express
http://images.indymedia.org/imc/ontar...



Benjamin H. Freedman beszéde IV. rész, 1961, Washington

A ma zsidóságnak nevezett közösség (askenazi)nem vallási, pusztán csak politikai közösség. (cionizmus) Ők a kazár zsidók.
A kazárság csupán egy népcsoport, mint bármelyik másik nem zsidó faj, nép a világon, amely a 8. sz.-ban felvette a zsidó "hitet". Nem Isten által kiválasztottak, őseik soha nem éltek a Szentföldön. (az eredeti zsidók szefárdként ismertek és összehasonlíthatatlanul kevesebb a létszámuk mint az askenáziknak)
Ők maguk genetikailag kazárok. Nem semiták. vagyis nem létezik, nem létezhet velük szemben antiszemitizmus. Értelmetlen. Annyira nem semiták, hogy a ma élő egyetlen nagy létszámú semita faj ellen háborúznak jelen pillanatban is, az Egyseült Államok haderejét felhasználva, a közel-keleti arabvilág ellen. Elpusztítva egyben az emberiség bölcsőjének történelmi emlékeit, előkészítve az új történelem írást.
A zsidóság 95%-át kitevő kazárok (cionisták) "hitének" semmi köze, az összes többi világvallásban, ugyan más formában, de megtalálható Igaz Istenhez.
A XXI. század legelején teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a (kazár) zsidó "vallás", ha létezik ilyen, áll legtávolabb Istentől, ráadásul annak háttal. Egyszerre háborút folytatva, (a volt Kazár birodalom és Európa területén) a két legjelentősebb, és egyben leggazdagabb világvallással, civilizációval a kereszténységgel és az iszlámmal.
http://www.youtube.com/watch?v=Ed03N_...


 Görbe tükör az "Igazságos" ószövetség népének. Szerintetek igazságos? Tudod, nem? 
Ne ölj!



Ne lopj!
A zsidó nép lophat földet magának? Mindezt következmények nélkül? Ők volnának Isten kiválasztott népe? (Istené bisztosan nem.)



Zsidó telepes Palesztín földet lop Sousiaban, Hebron közelében.
Iskolapéldája annak mikor és mire haszálják a náci (antiszemita) kártyát.
Human Rights Workers (HRW), 2007, aug. 25.
Ne paráználkodj!
Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
(Ne hazudj!)

Ha senki nem üldöz, rendezd meg. Ősi trükk!



A régi trükk. Ha senki nem üldöz, rendezd meg az üldöztetést.
A legutóbbi ilyen, nagy visszhangot keltett eset 2007. novemberében történt. A Gerorge Washington Egyetem egy zsidó hallgatója, Sarah Marshak festett saját szobája ajtajára egy horogkeresztet. Lebukott. Egy biztonsági kamera felvette.:)
Az Alapítvány a Zsidó Egyetemi Életért elnöke, Robert Fishman így magyaráz taki: "Ez csak egy segélykiáltás volt a részéről." Emberek! Foglalkozzatok a zsidókkal! Nem szabad őket elhanyagolni!











Ezekről sem szokás beszélni. De most eljött az ideje. Miért? Mert megint isszuk ezeknek a dolgoknak a levét? 

Rituális zsidó csirkemészárlás Brooklyn-ban.

EZT A VIDEOT ELTÁVOLITOTTÁK DE MEGKERESTÜK A HASONLO TÉMÁJUAKAT
KAPAROT ZSIDO ÜNNEP
http://www.youtube.com/watch?v=Ak7wULa_FkA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=CKH0KHfWDM8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=3Bc8A7v6PP4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=eUDcgfDG-0o&NR=1


Az említett ószövetségi rituálban egy fehér tyúk (nő esetében), vagy egy fehér kakas (férfi esetében) a bűnhődő alany a hívő által elkövetett bűnök évente egyszeri (Jom Kippur-kor) feloldozásában, megbocsátásában JHVH által.

EZEKRŐL MEGINT NEM SZOKTAK VILÁGOS KÉPET FESTENI ELŐTTÜNK: 
Mielőtt Mayer Amschel Rothschild I. 1812-ben meghalt, hatalmas vagyonából pénzalapot létesített a zsidó nép felemelkedésének érdekében és a Jewish World Empire (Zsidó Világbirodalom) megteremtésére.

The Harold, Wallace Rosenthal, 1976: "Most Jews do not like to admit it, but our god is Lucifer." "A legtöbb zsidó nem szívesen ismeri be, de a mi istenünk Lucifer."

A judeo-bolsevizmusnak világméretekben 100 millió áldozata van 1917 óta.

A "Tőke" írója Levy Mordechai (Karl Marx) egy talmudista rabbi fia volt.

Irv Weitzman new yorki rabbi 1942-ben így nyilatkozott: "Some people call it Communism - I call it Judaism!"  (Néhányan kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom!)

Lev Davidovics Trockij (eredeti nevén: Bronstein) (Janovka, Oroszország, 1879. november 7. -- Mexikóváros, Mexikó, 1940. augusztus 21.) zsidó nemzetiségű orosz-szovjet marxista politikus, forradalmár, az 1905-ös oroszországi forradalom, majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik vezetője, a Vörös Hadsereg alapítója.

Vlagyimir Iljics Lenin (sz. Vlagyimir Iljics Uljanov) (Oroszország, Szimbirszk, 1870. április 22. (április 10. a régi orosz naptár szerint) -- 1924. január 21.)  Egy kormányhű tisztviselő, Ilja Nyikolajevics Uljanov (1831--1886) és felesége, Marija Alekszandrovna Blank (1835--1916) második gyermekeként született. Kevert etnikai és vallási öröksége volt. Mojse Ickovics Blank, Lenin dédapja 1763-ban született, ugyanúgy mint felesége, Mirjam, akitől harminc éves korában már volt két fia, Ábel és Szrul (akit Izraelnek is neveztek), és három lánya. Sztarokonsztantyinov városában laktak, ahol rajtuk kívül még legalább nyolcszáz zsidó család élt.

Wayne McGuire, a Harvard Egyetem kutatója ezt írja:
"Lenin, akinek zsidó nagyszüleje volt, 'zsidó származású' volt az izraeli visszatérési törvény szerint. Emellett fajgyűlölő és soviniszta is volt, noha eszméit erről a veszélyes témáról erősen a háttérben tartotta, valószínűleg azért, mert ezek erőteljes ellentétben álltak a marxizmus feltett általánosságával. Lenin zsidó rasszista volt, aki előszeretettel adta zsidóknak a szellemileg legkihívóbb feladatokat. Beismerte, hogy a kommunista terroristák élcsapatának legalább 50 százaléka zsidókból állt."

Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén: Ioszeb Dzsugasvili) (Gori, Grúzia, 1878. december 18.[1] -- Kunzevo, Moszkva mellett, 1953. március 5.) Portugáliai szefarád-zsidó család sarja volt. Nevében a "Dzsugásvili" georgiai nyelven azt jelenti, hogy egy 'zsidó ember fia'. Sztálin első két felesége: Ekaterina Svanidze és Nadezsda Allilujeva (ez utóbbit maga Sztálin gyilkolta meg egy Gleiser nevű zsidóval fenntartott viszonya miatt) kaukázusi zsidó nők voltak. Kevesen tudják, hogy nemcsak a Szovjetunió diktátora volt, de egyben a szovjet zsidóság legfelsőbb rabbi vezetője is, mint ahogy Lenin is viselte ugyanezt a tisztséget. http://www.hazankert.com/04jun_8.html

Csak Oroszországban 40 millió keresztényt ölt meg a kommunizmusnak elnevezett zsidó "ügy". A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében, a GULÁG-munkatáborokban kb. 100 millió ember pusztult el. http://www.hazankert.com/05jun5.html http://www.youtube.com/watch?v=XxC6cC...

Forrás *MINDENKILAPJA .HU*

A cionizmus Holokausztja

Zsidó világuralom vs. emberiség

Izrael törvényei


Izraeli mészárlás (1 a sok közül)