Az élet alapja, az igazságosság, egyenlőség, és a béke. Ha a vitákat és ellentéteket fel akarjuk számolni, ez, az egyetlen járható út.
Világszerte számtalan vitát gerjeszt, ellentéteket ébreszt az emberek különbözősége. Szinte nincs olyan hely a világon, ahol ez, kérdés ne lenne.
Sokan, sok helyen sérelmezik, hogy ilyen, vagy olyan nemzetiségű, színű, faji hovatartozású ember miért, vagy miért nem tölthet be bizonyos pozíciókat.
Ez a kérdés folyamatosan, belülről frusztrál, minden társadalmat. Ez, a zaklatottság vezet oda, hogy a világ számos helyén, de azt is mondhatnám, hogy mindenütt, az adott területre érkezők, vagy faji jellegeikben, az őslakosságtól eltérők, a közösség ellenérzésével, elutasításával kell, hogy megküzdjenek.
Ezt a megkülönböztetést, a kisebbségek kirekesztésnek, a többségi társadalom, betolakodásnak érzékeli. Különösen igaz ez ott és akkor, ha valami okból, egy kisebbség, a többségi társadalom felett, vezető szerephez jut, meg akarja változtatni a többség szokásjogát, felfogását, hagyományait, és egyéb, a társadalom szerkezet szempontjából alapvető és meghatározó jellemzőit.
Számos kísérlet ismeretes már a történelemből, ennek a vitának a felszámolására. Mind ez ideig, a dolog teljesen sikertelen, a probléma, újra és újra előkerül, vagy folyamatosan fennáll. Ha valaha is meg akarja oldani az emberiség ezt a kérdést, akkor annak a gyökereit kell megtalálnia, és a gyökerektől kiindulva kell a történéseket a békesség irányába változtatni.
Volt valamikor az őskorban az ember. Mivel társas lény, nem egymagában, hanem csoportokban éldegélt, kisebb területeket szálláshelyül használva.
Messze-messze, többnapi járóföldre éltek más csoportok. Mindegyik, nagyon zárt egység volt. ha a szomszédos csoportból valamelyik áttévedt, vagy szándékosan átment, megölték, és felfalták. Ez volt a természetes. Ez a gyakorlat, az egész faunára jellemző, területvédő, életfenntartó ösztönre alapult. Nyilvánvalóan életveszélyes volt más csoport területére tévedni. A civilizálódás folyamatában, ez a magatartás is finomodott. Később, az idegent, már nem feltétlenül ölték meg. Ha valaki idegen földre tévedt, de meg tudta magát értetni a helybeliekkel, (ismerte a nyelvüket) elfogadta a szokásaikat, és alkalmazkodott a viszonyaikhoz, akkor eltűrték. Ha meg tudott nyerni magának egy helybéli társat párként, akkor a gyermeküket, már elfogadták fenntartás nélkül.
Ez a rend, talán évezredeken, vagy év tízezredeken át fennállt, mindaddig, ameddig egyes csoportoknak, később törzseknek, kedve nem támadt a „szomszéd kertjére”. Ezzel kezdődtek meg a területszerző-területvédő harcok.
Ezekben jöttek létre szövetségek-ellentétek, a hatékonyabb működés érdekében.
Ebben a vérzivataros folyamatban alakultak, és tűntek el nemzetek. Itt alakultak ki a nemzetekben uralkodó szokások, kölcsönös elvárások, emberi magatartások. Azok a nemzetek tudtak megmaradni, tudták szálláshelyüket megőrizni, akiknek belső rendje, megfelelt az Isteni igazságosság követelményeinek. Ezekben nem volt elégedetlenség, széthúzás, belharc.
Amikor valamelyest nyugvópontra jutottak ezek a harcok, volt egy szűk csoport, aki képtelen volt elfogadni a képességeivel kivívott státusát. Állandóan és folyamatosan többet akart, mint érdemelt. Éleslátással észrevette, hogyan lehet megbontani, egy-egy nemzet kialakult egységét, hogyan lehet belső ellentéteket gerjeszteni, és ezeket kihasználva, meg nem érdemelt előnyöket szerezni. Természetesen, ezt a törekvést, a kárvallott nemzetek is meglátták, és a legkülönbözőbb, sokszor szélsőséges eszközökkel védekeztek ellene.
Az elmúlt kétezer évben, nagyjából ez a harc folyik, és most érte el a végjátékát. Most dől el, hogy a bomlasztó, vagy az összetartó erő, más szóval a gyűlölet, vagy a szeretet lesz e úrrá a világon. A harc kimenetele távolról sem kétséges, hiszen építeni, alkotni, szeretetben és szeretettel lehet. Világunkat állandóan építeni kell, mert az idő, folyamatosan pusztítja. A gyűlölet is pusztítja, építeni nem képes. Lehet, hogy eredményeket, létesítményeket a gyűlölet is fel tud mutatni, de ez szemfényvesztés, mert minden felmutatható pozitívumot a szeretet hoz létre. Azoknak az embereknek a szeretete, alkotási vágya, akik az adott dolgot létrehozták. Az, hogy erre az alkotásra a gyűlölet hatalma vette rá őket, egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyűlölet képes alkotni.
Természeténél fogva, a gyűlölet, megöli a szeretetet, míg egyedül nem marad a világban. Ha ez bekövetkezhetne, akkor az idő, és a gyűlölet pusztításának végeredménye a megsemmisülés. A világunk, nem azért jött létre, hogy megsemmisüljön, tehát a szeretet és gyűlölet harcából, a szeretetnek kell győztesen kikerülnie. Mindkét alapvetésnek, meg van, a kijelölt, felelős emberi csoportja, és mindkét csoportot, az emberi képzeletet messze felülmúló erők támogatják. Az egyszerű okból, hogy a gyűlölet, csak a szeretet által létrehozott és attól elvett dolgokkal gazdálkodhat, míg a szeretet folyamatosan képes újat alkotni és azt saját használatra megőrizni, a harc végkifejlete, már a kezdete előtt eldőlt. Hogy erre a harcra, mégis miért van szükség, azt csak hosszas, és az emberi gondolkodástól eléggé elvonatkoztatott magyarázattal tudnám alátámasztani, de e helyett most csak annyit írok, a világban semmi nem megy végbe „véletlenül” és értelmetlenül. Rövidebb és követhetőbb magyarázata van annak, miként, és hogyan próbálja a gyűlölet elpusztítani a szeretet, a nemzeti egység erőit. Elsődleges fegyvere, a más népek közé való beszivárgás, és hogy ez természetesnek tűnjék, mindenhol, minden nép keveredését szorgalmazza.
A világpolgár.
A világpolgár egy kitalált, az emberiség állományában nem létező faj neve.
Nagyjából azonos értékű kreálmány, mint a megélhetési bűnözés, vagy az antiszemitizmus, esetleg az állatvilágban, a ló és a szamár utóda, az öszvér.
A világpolgár, szaporodásra, önmaga reprodukciójára képtelen képződmény, aki folyamatosan keletkezik, és pusztul. Keletkezéséhez a gyűlölködő gonoszság a katalizátor, ami ilyen, vagy olyan módon, a normális embert, elüldözi a helyről, ahol született.
Az emberi személyiséget, alapvetően két tényező alakítja. Egyik a biológiai, ez a genetika. A másik a szakrális, amiről leginkább semmit sem tudunk.
Megkísérlem hát, mindkettőt megvilágítani úgy, hogy emberi gondolatmenetben érthető és követhető legyen.
Először talán a genetika.
Ez a jellemzőnk évezredek alatt alakul ki, és változásaihoz is évszázadokra, és külső tényezőkre van szükség, de ezzel együtt is, igen lassú folyamat.
Genetikai alapon áll a hagyományaink, szokásjogunk legnagyobb része is.
Hogy jelentősége érzékelhető legyen, a legszélsőségesebb példákat állítom egymás mellé. Északi népek alkalmazkodva az éghajlathoz, megteremtették alkalmas viselkedésüket, szokáskultúrájukat, amellyel képesek voltak, és ma is képesek önmagukat fenntartani. Ismerek olyan népet, amelyiknek a kultúrájában hagyomány, hogy az érkező vendéget ellátják mindennel, sőt, a házigazdának, hagyományos kötelessége a vendég számára felajánlani, saját felesége szexuális szolgáltatását. Ezt szembeállítva a délkeleti kultúrák hagyományaival, ahol a párkapcsolatban való hűtlenséget, vagy ahhoz hasonló szexuális kilengést halállal, megkövezéssel büntetik, azonnal láthatjuk, mennyire nagy vétség lenne, ezeket a népeket egymással összekeverni. Természetesen, a példa egy szélsőség, de valamilyen szinten, minden egyes népben munkálnak hasonló hagyománybeli eltérések, így a népek keverésével, az újkori népvándorlással, mindenhol ellentétek, belső torzsalkodások válthatók ki. Ezt a gyűlölet terjesztői pontosan tudják, ezért a keveredést minden erejükkel támogatják.
A másik tényező, a szakrális alkotónk.
Talán kevesen tudják, de az ember, egész élete során, szoros kölcsönhatásban áll a Földdel, amelyen született, él, és meghal. Ez nem csupán anyagi (táplálék, víz)
,de azon túlmutató energetikai kapcsolat is. A tulajdonságainkat meghatározó DNS kettősspirál végén, egy eddig a tudomány által szerepnélkülinek hitt atomcsoport van, ez a telomerát vagy telomér. Egyik tulajdonsága, hogy a sejtosztódások során, mindig egy atommal rövidebbé válik, tehát végső fokon, egy biokémiai óra. Ez határozza meg az egyed életkorát, aktivitását. Mostanában kezdi feszegetni a tudomány, hogy mindezt hogyan teszi. A korábbi hiedelmekkel ellentétben, ez az atomcsoport, nem ostorcsapóként lóg, a DNS „létra” egyik szárán, hanem a két szár között, egy hurkot képez. Az állítások szerint, ez a hurok szupravezető, és noha nagyon alacsony feszültségű, de viszonylag nagy erősségű áram folyik benne. Így, mint egymenetű tekercs, mágneses teret generál. Ez a mágneses tér áll kölcsönhatásban a földmágnességgel, és ebből a kölcsönhatásból származik az emberek életenergiája. Hétköznapibban fogalmazva, a tenni akarás, a frissesség, a jó hangulat, a mozgásigény és hasonlók. Mivel az életünk során, ez a „tekercs” mindig rövidebb, a mágneses tér kisebb, a kölcsönhatás gyengül, ezért leszünk idősebb korunkra kevésbé aktívak, alkotókészek, stb.
Hogyan kapcsolódhat mindez, a modern népvándorlás káros hatásához?
Megkísérlem megvilágítani.
Amikor az ember, természetes körülmények között világra jön, először vesz saját ösztönéből levegőt, ezzel együtt, beindul egy másik folyamat. Rossz hasonlattal élve, rögzülnek GPS koordináták, és először érzékelik a telomérek, az adott koordinátákhoz tartozó, jellemző földmágnességet. Ez, a szülőföld, a faterland érzése. Soha, semmivel nem helyettesíthető! Ha az adott ember, ettől a helytől eltávolodik, (itt a távolodást 100km nagyságrendekben kell érteni) egyre frusztráltabbnak érzi magát. Ez a frusztráltság, egyenes arányban nő a távolsággal, és a szülőföldtől távol töltött idővel. Ezt, jó magyar szóval, honvágynak hívják. Együtt lehet élni vele, de nem egyszerű. Akinek a szülőföldjétől messze gyermeke születik, a gyermek is az adott helyhez kötődik.
Ez a kötődés gyermekben és szülőben egyaránt annyira erős, hogy sokszor elválasztja őket egymástól, és ki-ki a saját szülőföldjén akarja élni az életét.
Itt érthetjük meg, hogy a világpolgár, miért megismételhetetlen, és szokatlan fajta ember. A világpolgár az, az ember, aki valami praktikus okból, a világ bármely helyén élhet. Honvágyát legyőzte, és a világ bármely helyén egyformán gyökértelennek, egyedülállónak, elveszettnek érzi magát. E miatti frusztráltsága, bizonyos mértékig agresszívvé, ellenségessé, és bizalmatlanná teszi mindenki mással szemben.
E miatt, az öt körülvevő emberek közönyös hűvösséggel kezelik. Nehezen barátkoznak meg vele, és ahogyan ő sem törődik a környezetében élő emberekkel, azok sem törődnek vele. A gyűlölet hatalma, imádná, ha ilyenekből állna az emberiség. Ezekben nincsen együttérzés, nemzettudat. Az elvárások szerint a mának élnek, és bármit meg lehet tenni velük, védekezésre képtelenül, gyökértelenül vegetálnak. Nem akarnak házat építeni, mert az helyhez kötné őket. Szállodákban, munkásszállókon. bérlakásokban egyformán otthontalannak érzik magukat, és pár százalék bérkülönbségért, azonnal hajlandók lakóhelyet változtatni, leginkább singleként élnek. Igazi áldozatai a hatalomnak.
A látszat ellenére, mindez igaznak tűnik. Vannak közülük kiemelt „celebek”, akiket a gyűlölet hatalma csaliként állít a normális emberek elé. Hamis képet festve a valóságról, elérhetőnek mutatva mindent, ami épp ennek a hatalomnak a léte miatt elérhetetlen. Hiába a korlátok nélküli, nagyvonalú életvitel a csali-bábuk számára, mégsem boldogok, csak fizetésért, júdáspénzért játsszák meg.
Ők is pontosan tudják, nincs az életvitelük mögött munka, letett eredmény, és a kihívó jólét, csak a hatalom játékszereként lett az övék, de bármikor a nyomorba lökhetik őket. Szomorú perspektíva, de az élet habzsolásában, képesek ezt elfelejteni.
Kiút a pokolból.
Óhatatlanul vetődik fel a kérdés, miért nem tesz az emberiség valamit, a láthatóan egyre növekvő veszély elhárítására?
Próbálták már.
Az első világháború mészárszéke után, amikor a hatalmát megerősítő gyűlölet, már a második világháborún gondolkodott, Európa rádöbbent, hogy folyondárként befonta a gonoszság. Többen, többféleképpen próbálkoztak.
El akarták távolítani a hatalomtól a bitorlókat. Ki személyes üldözéssel, ki numerusz klauzusszal, ki hajóra rakta őket, de senkinek nem kellettek.
Olyan hatalom koncentrálódott a kezükben, az őslakosok türelméből és béketűréséből, hogy ki tudták robbantani a második világháborút.
Meg is tették.
Világméretű pusztítás következett. Az emberek ismét egymáson álltak bosszút, a gyűlölet hatalmától elszenvedett sérelmekért. Ez a hatalom ma is létezik, és gonoszabb, mint valaha. Összeterelte a békés embereket városokba, ott állandó pénzszükségletet idézve elő. (a panellakásokhoz nem tartozik éléskamra, 2-3 napi élelem tárolható) folyamatosan, és többszörösen értékaránytalan számlákat kell fizetniük, miközben a pénzhatalom, folyamatosan visszatartja a pénzt, hogy mindenki a lét, és nemlét határára kerüljön. Minden hatalmat kisajátítottak a megtévesztett emberek felhasználásával. Ma az őslakók, vagy ahogy ők mondják a „bennszülöttek” semminek nem urai a saját vérükkel évezredeken, vagy évszázadokon át megőrzött földjeiken.
Nincs tovább!
Egyensúlyt kell teremteni. Meg kell találni a joggal szemben, amit bitorolnak, az Isteni alapigazságot. Ki kell venni a kezükből világszerte, az elnyomó hatalom eszközeit. Megszüntetni a népbutító televíziókat, hogy ne mocskolhassák sehol a nemzeteket. Ne téveszthessék meg folyamatos hazugságaikkal, ne rémiszthessék, nem létező veszélyekkel. Át kell fésülni az államok vezetését, és minden közhivatalból el kell távolítani azokat, akik negyedíziglen nem tudják igazolni az adott országból való származásukat. Meg kell szüntetni, munka nélkül élősködök közösségi támogatását. A gonoszság hatalma teljes természetességgel teszi egy-egy nemzet kötelességévé, azoknak az embereknek az eltartását, akik semmit sem tettek, és tesznek az adott térség életszínvonalának megteremtéséért és megtartásáért.
Nem!
Aki bemegy egy országba, mert a szülőföldjén szűkös az élet, és még azért is sokat kell dolgozni, semmiképp ne találhasson könnyebb életet a mások kárára.
Ezeket az embereket, ha már távol tartani nem akarjuk, speciálisan kell kezelni.
Termőföldet, szerszámokat, vizet kell nekik biztosítani, ha erre az adott régiónak lehetősége van, és éljenek jobban, mint a helyi átlag, ha meg tudják teremteni a feltételeit. Ha nem, marad a kenyér és a víz. Ez! Az alapjog idegen országban.
Nagy változásokon megy át a föld. Lehet, hogy mindazokkal a változásokkal, melyeket leírtam, nyitott kapukat döngetek. Lehet, hogy nem. Meglátjuk rövidesen.
IRTA.
Béla László
