SZÁMLÁLO

free counters

MINDIG

2011. május 18., szerda

HABIRU RABBI MOTOSZKA .




Alvás közben molesztálta az izraeli hadsereg hadnagyát a rabbi

Gavriel Bidany rabbi
A világban tomboló antiszemitizmus újabb kétségbevonhatatlan jele: egy utasszállító gép fedélzetén rajtakaptak egy rabbit, aki félre nem érthető módon simogatott egy mellette ülő 23 esztendős utast – történetesen az izraeli hadsereg egyik katonáját. A félreértések elkerülése végett: ez a rabbi nem homokos, ugyanis az ügy szenvedő alanya a gyengébbik nemhez tartozik.
Az eset még március 27-én történt. Gavriel Bidany rabbit ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába a Delta 269-es New Yorkba tartó járatán, amikor mellé ült a gyönyörű fiatal hölgy. A hős rabbi nem próbálkozott a hagyományos úton: inkább megvárta, amíg a mellette ülő katonalány álomba szenderül. Csakhogy az ifjú hölgy még valahol az álom és az ébrenlét határán lebegett, amikor a rabbi akcióba lépett. „Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki az ágyékomhoz nyúl” – elevenítette fel az eseményeket az izraeli katonanő már a bíróság előtt. Azon nyomban ellökte a férfi simogató kezét, és felpattant a helyéről. A ravasz rabbi alvást színlelve igyekezett mindenféle gyanakvást eloszlatni. A tűzről pattant leánynak azonban több esze volt: visszaült a helyére, és ő is úgy tett, mintha szép lassan elaludna. A rabbi pedig – igazolván a mondást, mely szerint ha a zsidó okos, akkor nagyon okos, de ha buta, akkor nagyon buta – újból támadásba lendült. Ezúttal az izraeli katonalány melleit célozta meg. A botrány ekkor tört ki. „Mit művel?” – kiáltott fel a katonalány, akinek – lévén maga is izraelita – nyilván nem kellett attól tartania, hogy antiszemitának bélyegzik a rabbi lebuktatása miatt. Ezért aztán legott értesítette a személyzetet, és mihelyst a gép leszállt a Kennedy repülőtéren, már csattant is a rabbi kezén a bilincs.
A vírusként terjedő antiszemitizmus nyilvánvaló jeleként Gavriel Bidany-nak a Brooklyni Szövetségi Bíróság előtt kellett számot adnia tettéről. Még azt sem vették tekintetbe a gaz gójok, hogy a rabbi egyik lánya, a 22 esztendős Eden Bidany apja lebukása után mélységesen elkeseredett. A bírósághoz eljuttatott levelében ugyanis arról panaszkodott, milyen bonyodalmas lesz ezek után neki férjhez menni. Ugyanez a probléma nyomasztja fiait is. „Rövidesen szeretnék megházasodni, azonban ha az apám börtönben ül, az esküvő lehetetlen lesz” – érvelt egyikük a bíróság előtt.
A rabbi veszte alighanem az volt, hogy utastársát nem akármilyen fából faragták. A leányzó 23 éves kora ellenére már egy rakétavédelmi egységet irányít a zsidó államban, és hadnagyi fokozattal rendelkezik. "Semmi mást nem akarok, csak az igazságot” – hangoztatta a bíróság előtt. Maga Bidany pedig tagadta, hogy egyáltalán hozzáért volna a lányhoz, sőt, felháborodását fejezte ki, amiért „rágalmazzák” őt. „Soha nem tennék ilyesmit, és egyáltalán miért akarnám tönkretenni az életem egy efféle cselekedettel?” – hangoztatta többször is a tárgyalás során.
Saul Bienenfield, a megtévedt rabbi ügyvédje azzal érvelt, hogy védence „nem akaratlagosan” tapogatta a mellette ülő fiatal hölgyet. A védelem hivatkozott arra is, hogy Gavriel Bidany egy köztiszteletben álló rabbi Izraelben.
A vád képviseletében fellépő David Sarratt nevű antiszemita viszont „felháborítónak” nevezte a rabbi viselkedését. Mint mondta, a vádlott „hamis esküvésben” is elmarasztalható, mivel képes volt arról beszélni a bíróság előtt, hogy aludt, miközben utastársát tapogatta. A magáról megfeledkezett rabbi hat hónapos börtönbüntetésre számíthat.
Perge Ottó - NY Daily news, Loonwatch nyomán